Búcsú egy igaz Orosházitól

30
november2012

dr_biro_ferenc

 

Búcsú egy igaz Orosházitól
Ma (2012.novmber 30) helyezik végső nyughelyére a budapesti Fiumei úti temetőben

Dr. Bíró Ferencet
a Szent István Egyetem professor emeritusát.
Az aranysárga ősz hozta és vitte el. Pár hete ünnepelte a család a 84. születésnapját.

 

A bogárzói földreformos és kicsi bérleménnyel bővült új gazdálkodó Bíró Imre hat gyermekével küzdött a megélhetésért. Feri fiuk tehetsége, szorgalma és bátorsága 1950-ben Budapesten a szakérettségi után 1955-ben már jeles minősítésű közgazdász diplomát szerzett, 1964-ben, a Mezőgazdasági Tudományok Kandidátusa és Egyetemi doktor.

Amikor 1975-től az Országos Tervhivatal Alelnöke, számtalan területen segítette szülővárosa fejlődését (új rendelő intézet és kommunális létesítmények).

 

Később a Gödöllői Agrár Tudományi Egyetem Rektora tíz éven át és nevéhez fűződik a Gazdasági és Társadalom Tudományi Kar létrehozása. A Tudományos Akadémiai Bizottság titkára volt húsz éven át és tucatnyi kiemelt értékű tanulmány, könyv, publikáció szerzője. Példás családi élete a celldömölki Gosztonyi családhoz kötődése, talán még az orosházi üveg születésének is elősegítője lett.

 

Nyugdíjazása után is szülővárosához kötődött az orosházi nyugdíjasok közösségének segített, a Baráti Kör Elnöke volt. Orosháza városa 2002-ben “Orosháza Városáért” kitüntetéssel ismerte el tevékenységét.

 

Mi, akik környezetében lehettünk, nagyra értékeltük emberi tevékenységét, országos és orosházi közérdekű tetteit. Szerény egyénisége, ezüstös hajával koronázva, örökké él szívünkben. Ő valóban egy tiszteletre méltó, igaz orosházi marad számunkra.

 

Drága Feri barátunk nyugodj békében!

 

Orosháza, 2012. november 30.

Dr. Násztor Sándor

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


3 + = 11

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>