O R O S H Á Z A

4
augusztus2014

A „FÁKLYÁK” ÉS A „HARANGOK” ÁRNYÉKÁBAN.

SE VIHAR – SE SAROK?!

( 2014. május – június )

 

Témajegyzék

Bevezető 2. oldal

Az iparűzési adó – állapottükör 4. oldal

A mai idők furcsaságai, az ország, Európa és mi Orosháziak 7. oldal

Orosháza hagyománytisztelő rendezvényei, visszásságok – botrányok 8. oldal

Valamit még az orosházi rendszerváltásról 10. oldal

Valamit a rendszerváltókat – váltó, győztes baloldalról (MSZP) 11. oldal

Orosházi helytörténeti furcsaságok 12. oldal

Legyen szabad egy kitérőt tenni 13. oldal

Múltidéző orosházi történetek 14. oldal

Aztán elérkezett a 2004 évi csúcsra járatás 16. oldal

Hová lett az egykori „Viharsarki Fellegvár”. 17. oldal

A 2014-es év és az MSZP – elnök – pártja csúfos veresége. Orosháza

és a vihar-sarkiság megszégyenítése 18. oldal

A múlttal kapcsolatos adósságaink 20. oldal

Az üveg legendáról 20. oldal

Az új főtér 21. oldal

A közszolgálat és velejárója 23. oldal

Az „új” Művelődési ház és teteje 24. oldal

Az utókor valósághű tájékoztatása 24. oldal

Néhány apróbb esetről 25. oldal

Felülemelkedettség – tanulságok 26. oldal

Orosháza elmúlt negyedszázada érdemi és igaz összegzést érdemel 27. oldal

Orosháza jelenlegi lakossági szerkezete 28. oldal

Valamit ideje látni és tudomásul venni 28. oldal

Témazáró 29. oldal

Mi nyugdíjasok és képviseletünk 29. oldal

Utószóként 30. oldal

 

Bevezető

 

A jelzők kapcsán úgy gondolom, helyén való a „sarkítás”. ugyanis lassan úgy pereg itt le közel egynegyed század, mintha néha-néha kételkednénk benne, hogy ez itt valóban Orosháza és nem valami „másháza”. Vagyis, hogy mi már tényleg nem abban az egykori „legnagyobb magyar faluban”, hanem egy reményteli városban élünk! Valahogy a társadalmi és általános közéletiségünk, szellemiségünk, várostudatunk és városszeretetünk, orosháziságunk nem tükrözné azt, hogy Orosháza ma és már jó ideje Békés Megye ipari, gazdasági központja.

 

Nyomasztólag hat, hogy orosháziságunk becsületét cserélték itt fel a rendszerváltók és folytatók valamilyen „Etelközi adaptációval”, hogy itt minden az által lett – vált – ilyenné, mert Zombáról jöttek az elődök és valamilyen köldökzsinórra fűzve – kötődve – cselekedtek és nem az önállósult utódok igazi, önálló alkotó cselekedete hozta össze és építi tovább nap-nap után ezt az Orosházát és ezért az ittenieknek jár az elismerés, a tisztelet. A Zombás kábítás, a „kisharang bálványig” mint valami turáni teher és valótlan ámítás az egyik oldalon és „balról” a viharsarki méltóság a közérdekű progresszív hagyomány meggyalázása (MSZP), másfelől, hoztak össze különös kavalkádot, amit éppen ideje tisztába tenni.

 

Más vonatkozásban meg bizonyos sorrend és aktualitások is elgondolkodtatnak a sokféle évfordulók – jubileumok kapcsán. Ugyanis azért itt nem csak a száz évvel ez előtti első világháborúra kellene emlékeznünk, hanem a közelebbire is. Hát, hetven évvel ezelőtt ezekben a hetekben, hónapokban itt voltak Orosházán is Hitler „legényei” – a „kamerádok” – és folytak a deportálások. Közel félezer zsidó vallásút gyűjtöttek össze a németek és helybéli segítőik a gimnázium helyén levő volt fatelepre. Vele közel egy időben a veszélyesnek minősített baloldaliakat is összeszedték, őket a Meszes-kisközi (un. Darvas-féle) iskolába helyezték el. Később, illetve rövid idő multán a zsidó deportáltakat a békéscsabai dohányfermentálóba (központ), majd zömüket az ausztriai Strasshofba vitték, ahonnan csak kevesen jöttek vissza, de többen, mint Ausswitecz-ből. A politikaiakat pedig a nagykanizsai téglagyári táborba szállították.

 

Mostanság sokfelé tartanak megemlékezéseket. Talán jogos a kérdés, hogy a tömérdek rendezvény – dömping – közepette nem kellene-e ezekről is valamit hírül adni?! Nem akadna talán egy-két – interjú alany – visszaemlékező?! Talán éppen ezért, ezek is részei a mi helytörténeti emlékezésünknek?!

 

Vajon mi idősebbek elfelejtettük volna az orosházi ötvenes évek kétségbeejtő, nyomorúságos viszonyait? Akkor, amikor keresték a munkahelyet, a kereseti lehetőséget és inkább a vándorbot került elő. Megközelítőleg ezer család próbált szerencsét az ország más vidékein!

 

Aztán még is csak felcsillant a remény. Az egykori, mesebeli „harangos kút” (Darvas) környékén, Tatársáncon 1958 októberében óriási robajjal tört a felszínre az igazi kincs, a földgáz. Azt bizony nem érdekelte, hogy milyen kormánya van az országnak, a messzi vidékről idejött olajbányászok „megpiszkálták” a tatárok járta vidéket és jött a sok milliárd köbméteráldás. Ez bizony 1956 után történt. Amikor az új kórház átadás negyvenedik évfordulóját köszöntöttük, az ünnepi szónok 1956-nál leállt. Mintha később itt nem történt volna semmi?! A megtörtént tényeket nem lehet eltüntetni, kitörölni.

 

Az is igaz bizony, hogy akkor is volt helyi helyzet és lehetőség felismerő képesség. A város vezetői látva, hogy az olajbányászok milyen méltatlan, mostoha viszonyok között (bódékban és lavórral) vannak Tótkomlóson elhelyezve, nyomban felajánlották a Táncsics utcai telephelyet és a Mikulás napot már itt töltötték. Így lettünk mi a Dél- Kelet-Magyarországi olajos központ és több száz olajos család települt ide és jó része itt is maradt. Ehhez sem kell nagy képzelő erő, mit hozott ez Orosházának és mit veszítettünk volna, ha nem ezt tesszük?!

 

Ezen az őszön, vagy inkább tél elején lett még egy igazi városi és iparági küzdelem összefogás karácsonyi ajándék. l958 novemberében üzembe lépett Orosháza első igazi, nem szezonális, hanem egész évben működő és ötszáz asszonynak, leánynak megélhetést biztosító ruhagyár. A Csabai gyárban dolgozó – vezető orosháziak a város az orosházi Verók sírköves Budapesten élő banki vezető fia összehozták az „Öcsi”- hitelt és az alkalmas épületet, így Bugár vezérigazgató áldását adta. Igaz a különféle átrendeződések végül is a megszűnéshez vezettek és a lenti varroda helyén újabban sakkversenyeket rendeznek. Magának az épületnek a „Kisbirtokosok Házának” – még Gömbös Gyula orosházi díszpolgárságához is van kapcsolódása. Ennek az épületnek volt még egy másik eseményhez is köze, ugyanis az akkori – egykori bálteremben kapta meg Orosháza – a „legnagyobb magyar falu” – a városi címet (1946.01.01.-én) és itt választotta meg a városi testület a polgármestert és az alpolgármestert, a nemrég elhunyt Szemenyei Ádám személyében.

 

Az igazi nagy sorsfordító esemény az európai léptékű és értékű Üveggyár- üvegipar, majd a vasipar-gépgyártás, az élelmiszeripari feldolgozás, de maga a gazdaság, az agrárium, az urbanizációs építkezések, az egészségügy, az oktatás, a kultúra és megannyi más létesítmény egy új Orosháza képét formálta ott benne a több száz új lakással. 1970 és 1990 között 5547 lakás épült, viszont 2002-ben csupán 28, ebből 12 négyszobás és nagyobb.

 

Éppen ideje, hogy Orosháza épülése kapcsán a felemás igazságok, esetenként szájízre összezagyvált történetek és elhallgatások helyébe a tényszerű, valóságos történeteket tegyük ismertté. A tucatnyi közül elég csupán az akkori szenzációs értékű új 400 ágyas kórház létrejöttére utalni. A 2000-ben megjelent magas színvonalú könyv: „Orosháza egészségügye” az új kórház létrejöttéről szóló része erősen a városvezetői elvárást tükrözi. Elég itt arra a mondatra utalni, hogy a földgáz mezőnek köszönhetően megkezdték az üveggyár tervezését és létesítését. Nem ide terveztek üveggyárat, hanem Celldömölkre – azt kellett idehozni! Ugyan így az új kórház létesítés ügye az Egészségügyi Minisztériumból indult el és a megyei vezetés 120 ágyas bővítési elképzelése helyébe nagy viták közepette Dr. Székely Andor igazgatói szobájában lezajlott késhegyig menő viaskodás után Dr. Puskás miniszteri megbízott nekünk adott igazat, hogy a 400 ágyas városi „típus kórház” itt épüljön fel. Tiszteletre méltó szakmai erőfeszítés, előkészítés mellett magasabb szintű képviseletek zárták részünkre kedvezően az ügyet. A második világháború utáni első ilyen kisebb városi 400 ágyas kórház valóban itt épült fel. Igen, erről is kell a hiteles közlés. Az a tény persze, hogy l967-ben 155 ágyas akkori kórházat, ahol 161-en dolgoztak, köztük 12 orvos, egy ilyen nagyszerű létesítmény váltotta fel, ahol már jóval az ezredforduló előtt közel kilencszázan dolgoztak, önmagáért beszél. Mindezek mellett tisztelet és hála az ötvenes-hatvanas évek kiváló orosházi orvosainak, egészségügyi szakképesítésű és ápolói – közszolgálatos dolgozóinak, akik a mostoha viszonyok idején gyógyították, ápolták, az orosházi vagy a környék majdnem százezer lakosát.

 

A fejlődés –épülés egész láncolata alakította ki az ezredforduló körüli mai Orosházát. Ebben óriási értéke volt a már korábbról létrejött mintegy tízezer új munkahelynek, ami persze az utóbbi, éppen az ezredforduló körüli nagyszámú munkahely megszűnést is összehozta. Azonban összességében az előzőek – fentiek vitték harmincezer fölé a lakosság számát és csak párszáz híján tartottuk is ezt a limit határt. Mindezek értékét jobban becsülhetnénk, ha Mezőtúr példáján is elgondolkodnánk. Igaz, 2003. január 13-án a Népszabadság: „Mezőtúr jövőkép nélkül” című cikkében arról tájékoztatott, hogy a hetvenes évek harminc ezres Mezőtúr városában már csak tizenkilenc- ezeregyszázan élnek. Az MSZP vezette Orosházán (1994 és 2006) vajmi keveset törődtek azzal, hogy a megszűnő, több mint kettőezer munkahely hogyan lesz pótolva. A dilettáns rendszerváltók és az őket váltók hasonló „hozzáértése”, a nagy „kitörési” (nyak) programok majdnem egy „Viharsarki – Mezőtúrt” hoztak össze. Újból napirendre kerültek a vándorbotok fiataljaink esetében. Jó lenne elszámolni arról, hogy az MSZP – s város vezetés idején bekasszírozott kilencmilliárd forint iparűzési adó miféle lakosság megtartó vagy várost szépítő célokra lett elköltve?!

 

Az iparűzési adó – állapottükör.

 

A fenti mondat tartalmához kapcsolódva tudni kell, hogy a települések léte – jövőalakítása, legmeghatározóbb pénz alapja az un. iparűzési adó – ami persze nem szószerinti iparűzésből való. Tény, hogy a megyeszékhely Békéscsaba kétmilliárd forint feletti éves iparűzési bevételéhez viszonyítva Orosházán ennek úgy a fele jön össze. Mihozzánk viszonyítva Gyula esetében hasonló a helyzet (úgy félmilliárd körüli) már tizennyolc éve. Ezért hát jogos megkérdezni, hogy hasznosították 12 év során (MSZP) ezt az óriási összeget? Talán jó lett volna el-el járni Gyulára, hogy ott felényi összegből milyen várospolitika épülés – szépülés történt? Orosházán az „elvagyunk, mint a befőttek” – úgy is jön a pénz még a saját érdekköri boldogulás a rendszerváltók Zombai bódulatának folytatása és egy képtelen ábránd a turizmus – a Gyopárosból Hajdúszoboszlót (persze a tó túlsó partján a jövő panziós kilátás is) és az ehhez kapcsolódó Dél – Keleti kapu (+). És ráadásnak az egyéni egzisztenciát szolgáló ”Ipari Park” igazgatóság négy év alatt százmillióért. Amire semmi szükség nem volt így, ma sincs hiány a megszűnéséből.

 

Ezeknél is felháborítóbb, ahogy félresöpörték a valós hagyomány értékeinket, városi mivoltunkat, orosháziságunkat, önbecsülésünket a nagy Zombai kábulat jegyében. A mostani orosházi fiatalságnak ideje lesz megismerni, hogyan és mikor is lettünk mi város. Hogyan legyen itt a gyulait egy kicsit is megközelítő városszeretet – lokálpatriotizmus, amikor évtizedeken át csak Zombáztak és még a várossá alakulásunk ötvenedik évfordulójáról (1996.01.01.) is elfelejtkeztek, még csak egy sor sem jelent meg a helyi újságban?! Majdnem ez történt a hatvanadiknál is, de mivel a városi Nyugdíjas Egyesület év vége felé közeledve megemlékezett (a polgármester is ott volt), így aztán megkésve áthelyezték a városi köszöntőt április 24. – re?! Vajon miért nincs még máig egy tábla se az Előd u. 1. számú ház falán, hogy itt (ott) alakultunk várossá 1946. január 01-jén?!

 

Napjainkban azok a települések, melyek 25 éve lettek városok, valóságos népünnepet rendeznek, mint Szarvason és Battonyán?! Az előbbiek hátterében a rendszerváltók és az őket lecserélő… Orosháza idegen szellemiségű vezetőik személyes beállítottsága és a Zombai múlt erőszakolt mítosza – kultusza, várospolitikai rangra emelése húzódik meg. Amely a háború előtti orosházi vezetés álláspontját semmibe véve a Zombáról hozott „repedt kisharang” bálvánnyá magasztalása addig és odáig vezetett, hogy a legmeghatározóbb városi ünnepséget „Szent György napra” tették, – összeházasították és legutóbb már a városházából átvitték a kisebbségben levő evangélikusok templomába, mivel máig él a valótlan nézet, hogy Orosháza evangélikus város (másfél ezerrel több a katolikus). Ez egy mélységesen megosztó lakossági önérzetet sértő tarthatatlan állapot.

 

Itt az ideje, hogy érdemi orosházi történetírás – összegzés történjen (nem egyházi) Nagy Gyula nyomdokain haladva, elsősorban az utóbbi fél és egész évszázad, de különösen a rendszerváltási időszakról.

 

Talán a két világháború közötti Orosházáról is, illene valamit megismertetni és átlépni a Thék Endre történeten. A rendszerváltók „Zombai hullámverése” nagy kárt okozott az igazi Orosháza érték szemléleten. Szerencsére az utóbbi négy-öt évben volt elmozdulás és bátrabb szembenézés a valósággal és ezt tükrözi az 1891 évi véres május elseje emlékének és tiszteletének városi rangra emelése is.

 

Reálisan kell megítélni a két világháború közti Orosháza történeti eseményeit, szellemiségét, ahol is egyszerre volt jelen a progresszió, a maradiság, a társadalmi ütközések, a városi címtől való elzárkózás, az ipartelepítéstől való félelem a módos gazdatársadalom részéről, főleg az árutermelő agrárium területén. Ugyanakkor jelen voltak a monori mintagazdák és velük együtt a társadalmi feszültségek a Féja-Darvas féle tényfeltárások („Viharsarok”, „Szakadék”).

 

Az is egyértelmű tény, hogy a község meghatározó „jelesei” a jelentős térségű központtá váló Orosházát egyáltalán nem a Zombai „köldökzsinórhoz” kapcsolták, hanem az itt élők évszázados erőfeszítése, szorgalma, tehetsége gyümölcsének tartották és a leghatározottabban elutasították a Zombai majmolást.

 

Ezt a tényt jól bemutatja – összegzi, az un. Reisinger féle képes kiadvány („Orosháza 200 éve” c.) és ezek a tények itt hosszú ideje el vannak hallgatva nálunk. Legyen szabad ezzel kapcsolatban három meghatározó orosházi személy nyilatkozatára utalni:

 

- Csizmadia András, aki az országgyűlésben a megyét és a magyar gazdatársadalmat képviselve országos tekintély volt. Két társával ő kísérte a Várból Horthy Istvánt az Országházba a kormányzó helyettesi beiktatásra. Ő így fogalmazott: „Zomba ma is csak egy kis falucska – Orosháza meg virágzó, 26 ezer lakost (Szentetornya nélkül) számláló közösséggé fejlődött”.

 

- Dr. Torkos Béla, országgyűlési képviselő is hasonlóan fogalmazott.

 

- Kovács Andor evangélikus fő esperes is az onnét eljöttek alkotó – gyarapítók szerepét ecsetelte, megjegyezve, hogy amikor ők 1937-ben ott jártak, még a bíró se tudott magyarul.

 

Igen, vegyük végre tudomásul, Orosházán nem községi – polgári eseménynek, ügynek számított a Zombáról idetelepülés 200 évfordulója, hanem evangélikus egyházi vallási ügynek!

 

Akkor 1944. április végén csak az evangélikus templomban volt csupán vallási jellegű megemlékezés. Amikor is a nagy műveltségű és tekintélyes Fürst Ervin lelkész tartott prédikációt („Ma nékem a Te házadnál kell maradnom” c.). Ebben Jézus Zakeus házában töltött eseményt idézte fel. A terjedelmes prédikáció során az a szó, hogy Zomba, el sem hangzott?! Meg kell említeni, hogy Fürst Ervin karakteres – konzervatív értékőrző egyénisége a Kádári időszak fekete bárányai közé sorolt volt és nem tartozott az un. „békepapok” közé. (Gregor György értékelése.)

 

Keller József: „a gimnázium története Orosházán 1933-1998”c. kiváló munkája is a fentieket igazolja. Az 1943-1944-es évek Evangélikus Gimnáziumában a tantestületi – iskolai élet semmilyen fórumán és alkalomból még csak el sem hangzott az a szó, hogy Zomba.

 

Jogos a kérdés az előzőek után, ugyan hogyan és milyen alapon csináltak itt a rendszerváltók és az őket kritikátlanul követők olyan – ilyen bennünket, orosháziakat lealázó szellemiséget?! Hát lényegében elődeinket onnét elzavarták és mi hálaadókként megyünk oda zarándokolni?! Talán a rendszerváltó vezetők és lecserélőik nem voltak eléggé hiteles orosháziak és ily módon pótolták?! Egyébként is honnan a bátorság, hogy a két világháború közötti Orosháza hiteles személyiségei Zomba megítélését felülírják?!

 

A barátkozás az egykori szülőhellyel rendjén való, ha ez mértékkel és kölcsönösen történik. Mi nyugdíjasok is kezdeményeztünk cserelátogatást. Ott létünkkor Zomba polgármestere barátságosan köszöntött minket, megemlítve, hogy ők jóval nehezebb helyzetűek, de azért sok mindent megvalósítottak. Közben viccesen megemlítette, hogy igaz, orosházi kollegája úgy fogalmazott (viccesen) hogy annak idején (270 éve) „a java eljött onnét ide”?! (Talán Torkos Bélának volt valami hasonló fogalmazása?).

 

Tehát maradjunk orosházi földközelben, a talaj mentén és várjuk meg, amíg a fővárosban az Országos Állami Ünnepségeket, esetleg a Deák téri evangélikus templomban, vagy inkább a bazilikában tartják. Addig megfelel ez a mi városházánk. Igaz, nem annyira klasszikus stílusértékű, de akkoriban a volt istálló vagy más célra épült fertőző odvas – salétromos épületben dolgozókat nem lehetett tovább „büntetni”, az épületet el kellett takarítani. Azokban az években tiltva volt városi és község-tanácsházát építeni. Fondorlattal és segítő földijeink, Pusztai Ferenc (Minisztertanácsi dolgozó) támogatásával „irodaház bővítés” történt. Amikor Sinkó Sándorral a kis létrán leereszkedtünk a főbejárat alatti gödörbe és elhelyeztük a szokásos, korabeli újságokat, pénzeket és alapító levelet, egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy mit szól erről később Rádai Mihály és netán nem lesz megfelelő a fenti nagyterem-tanácskozó városi ünnepségre és el kell menni emiatt az evangélikus templomba?

 

Tehát ismételten említem, ne hallgassuk el városunk valóságos történéseit – tényeit és becsüljük az elődöket azért, hogy itt tartunk, és nem ott tartunk, ahol Mezőtúr. Ne akarjuk politikai mázzal elcsúfítani azt, aminek ma használói, élvezői vagyunk, még úgy is, ha nem is teljes a komfort.

 

Soha nem képezte és képezheti bárkinek az emberi értékét, hogy itt született, vagy akárhol, de az azért joggal elvárható, hogy akik itt találták meg maguk és családjuk boldogulását, azért tiszteljék azt és orosháziakként éljenek itt és neveljék gyermekeiket.

 

Valamikor hazai és határon túli híresség lett – volt – az „orosházi kenyér”! Ezt pedig a Mindszentről idekerült lisztes molnár legény hozta össze, Gémesi Ferenc, bár a végén nem valami dicsőn távozott.

 

Ma sok minden játszik itt fontos szerepet, mégis ezek közül kiemelkedik az üveggyártás, mely fél évszázadon át van jelen városunkban és nem is akár hogy, hiszen az ország üveggyártásának 98 % itt valósul meg Orosházán, vagyis mi valóban (ahogy Dr. Dancsó fogalmazott) az üveggyártás fővárosa vagyunk. Ugyan ki is hitte volna ezt el 60-70 évvel ezelőtt? Vajon mennyire ismerik mindezek történetét a város iskolásai és miért nem kíváncsiak az üveggyártás történetét bemutató kiállításra, pontosabban az iskolák vezetői – pedagógusai? Nem a látvány bulik biztosítják egy település lakossági megmaradását, hanem a munkahelyek, a vállalkozási lehetőségek. Nem rég hat héten át láthatták az érdeklődök a Városházi Galériában az Egyesületünkön belüli Üveggyáriak Baráti Köre által Mészáros Géza szervezésében összeállított színvonalas kiállítást: „Az orosházi üveggyártás első ötven éve”címmel. Talán csak egyetlen lenyűgöző adat: a múlt év november 6. jubileumi napig Orosházán összesen hárommillió-nyolcszázezer tonna üveget olvasztottak – dolgoztak fel üveggyáraink az egykori Dózsa Tsz kukorica földjére települve. Ez bizony akár egy mesebeli üveghegy is lehetett volna. Az pedig, hogy három évtizeden át több mint háromezren dolgoztak az üvegiparban és mos is több mint hétszázan azt is jelenti, hogy több ezer család sorsát alapozta ez meg itt helyben és jelentett – jelent ugyan ilyen időskori létbiztonságot, önmagáért beszél. Hasonlóan meghatározó értékű és mértékű volt az ipar kölcsönhatása a város épülésében egészen a tömeges lakásépítkezésig (Ezt jól bemutatja a jubileumi képes kiadvány, „Az orosházi üvegipar rövid krónikája” Dr. Násztor Sándor 2011. augusztus).

 

Már előzőleg is megjegyeztem, nem Orosházára terveztek üveggyárat, hanem Celldömölkre és nem úgy és azért került ide, mert nekik nem kellett és itt gázt találtak, hanem mert az eredményes és személyes közreműködés sikerrel járt.

 

Mindezek összegzéseként joggal méltán és méltón ékesíti Orosháza új főterét az üveg körtefa szobor, mert a város jelene és jövője kifejezője és talán azt várja, hogy a Táncsics úti torkolatból mikor fog feléje egy „Olajos Himba” visszaintegetni?!

 

A mai idők furcsaságai, az ország, Európa és mi orosháziak.

 

Mostanság csak kapkodjuk a fejünket a világ – Európa – az ország, vagy éppen a helyi – környékbeli események, történések kapcsán, beleértve a nemrég lezajlott választásokat is. Érdekesen és eléggé lakonikusan fogalmaz erről az ismert politikus, Lendvai Ildikó: „Egy ekkora pofon egyre azért jó: kiderül, hogy aki kapta, csak alszik-e vagy már meg is halt”. (Facebook)

 

Nem rég az egyik országos lap érdekes cikket közölt (Népszabadság: „Súlyos hiány a leltárban” címmel, 2014. május 16) arról, hogy a korábbi polgármester (Fetser János) az un. „TESCÓ telek” kapcsán nem követett el bűncselekményt, na meg, ha lett volna is ilyen, ennyi idő után amúgy is elévült. Nehéz kihámozni a hátteret, hogy ez amolyan szerecsenmosdatás, vagy inkább erkölcsi megerősítés ahhoz a közszerepléshez, amilyen „frappánsan kiosztotta” a leköszönő polgármestert, Dr. Dancsó Józsefet?! Hát bizony ez messze nem így van, mert az időarányos teljesítés és a kvalitás terén nehezen kifejezhető az „alulteljesítés” és a korábbi, a most leköszönő közti színvonal. Más szóval annyit bizton lehet állítani, hogy az a bizonyos „tükörbe nézős szindróma” ordítóan hiányos.

 

Máskülönben meg Orosháza lakosságát koránt sem az érdekli, mit állapított meg a bíróság. Mert a dolog lényege végül is az, hogy annak idején a Magyar Államkincstár egy frekventált helyen lévő földterületet (négy hektárt) elővételi illetékességből felajánlott Orosháza városnak megvételre, összesen tizenkétmillió forintért. A nevezett – akkori polgármester – a településünk, városunk, lakosságunk valós – igazi érdekeit semmibe véve azt elutasította (ez időben Orosházának közel milliárdos iparűzési adóbevétele volt). Így aztán egy budapesti társaság (benne a polgármester menye) a Kárpátinó KFT vette meg (12 millióért), majd néhány hónapra (2005. május 4-én) eladta a Tesco Global TH-nak kerek négyszázötvenmillió forintért. Ezek okán tett feljelentést annak idején Németh Béla, a Fetsert felváltó polgármester. Erről ugyan csak a Népszabadság adott tájékoztatást annak idején. Már most hétköznapi nyelvre lefordítva, ha akkor a város veszi meg potom pénzen (12 millió Ft) és ő adja el a Tescónak, akkor a mienk, Orosháza városé lett volna az a négyszázötvenmillió forint, a város, a lakosság javára lehetett volna felhasználni! Ugyan mi nem érthető ezen és miféle közszolgálati vezető az, aki ezt a törvényes és elsődleges, tiszta lehetőséget elutasítja annak a cégnek a javára, ahol az ő családi kötődése is egyértelmű?! Ehhez nem kell nagy képzelőerő, hogy ami törvényesen nem bizonyítható, attól még lehet tömegérdeket károsító és a tisztességet megkérdőjelező cselekedet. Egyébként is voltak itt más egyéb kételyeket felkeltő előfordulások.

 

Orosháza hagyománytisztelő rendezvényei, visszásságok – botrányok.

 

Az emlékrendezvényeink egy részével az a gond, hogy azokról tartalmi és formai vonatkozásait illetően egy szűk létszámú csoport döntött a lakosság nagy többségének véleményét kirekesztve. A rendszerváltó városi képviselőket – vezetőket a szavazati jogúak egyharmada választotta meg és a kulcsvezetők, mondhatni az evangélikus egyház tisztségviselői (presbiterek – esperes) is voltak egyben. Ez a magyarázat arra a felháborító cselekményekre, ahogy az orosházi lakosság ellenében elkonfiskálták az összes városi köztemetőt és nagy értékű városi közvagyont és sok más hasonlót. Az is tény persze, hogy az un. baloldal (MSZP) hatalomra kerülve mindezeket szentesítette ahelyett, hogy korrigálták volna és az eredeti állapotot visszaállították volna. Ugyanis, ahogy a rendszerváltók ilyen önkényesen megszavazták az Orosháza lakosságát megalázó és személyes sírjogait félresöpörték, ugyan így az eredetiséget vissza is állíthatták volna. Aztán az is csúcsra járásként hatott, hogy a lakosságtól (várostól) elvett köztemetők a sok ezer sírjog egyházi tulajdonáttételével a templomjáró híveknek fél áron adott sírmegváltást, azokkal a más vallásúakkal és felekezethez nem tartozókkal (45 %) szemben, akiktől elvették?! A botrány az MSZP-s városvezetés felelőtlen „salamoni” közreműködése által úgy zárult, hogy mindenki fizeti a díjat az evangélikus egyháznak?! Tudni kell, hogy az egyházak is csak földhasználatot kaptak korábban, és hogy Orosháza község progresszív felfogású vezetői már 1858-ban községi köztemetőt létesítettek s ezzel a szegények kegyeleti problémáit is megoldották. Orosháza város az ötvenes évektől komoly összegeket fordított a temetők infrastrukturális kiépítésére Rákóczi-telepen, ahol addig is és később is volt evangélikus egyházi temető, a Gróf Zselinszky birtok felosztáskor a lakosság nagy megelégedésére egy új köztemető részére is biztosítottak helyet. Ezt aztán l994-ben elvették és most ott két evangélikus temető is van. Tehát semmit nem fizettek és nagy vagyongyarapító vállalkozást kaptak ajándékba, majd még folyamatos városi pénztámogatást is?! Gondoljuk csak el, hogy a 25 éves használati jog lejártakor a megújítás esetenként 40-50 ezer forintot jelent és évről évre több száz ilyen bevétel van. Szégyen, amilyen temetői viszonyok vannak Békés Megye ipari gazdasági központjában, ahol egymilliárd forint feletti iparűzési adó folyik be, de nincs a városnak joga, hogy egy méltó ravatalozót (nem egy csűrt) hozzon létre. Igen is adja vissza az evangélikus egyház az elkonfiskált Alvégi temető, délre eső része felét és a Rákóczi telepi volt köztemetőt! Miféle erkölcsi normák alapján birtokolják azokat? Pannonhalmán mindig is volt és ma is van községi földtulajdonú köztemető! A két köztemető nem „szociális temető”, de a kedvezmények lehetősége is városi – közületi alapon érdemben megoldhatóak lennének.

 

Az 1891. évi orosházi véres május elsejének MSZP-s kegyeletgyalázó pártrendezvénnyé silányítása, „véres kabarézással” és gyerekes fáklyás bulivá alacsonyítása.

 

A „Zombás produkció” kontra változata lett a másik oldal (MSZP) szervezte „véres kabarézása” – „fáklyás kísérővel”, utcabállal, mint az egykori országos felzúdulást kiváltó, véres brutalitás elszenvedői iránti kegyelet és tisztelet” kifejezője a múlt év április 30-a estélyén.

 

Ezt a gyalázatot akkor sem lehet szalonképes eseménnyé sminkelni, ha elismerjük, hogy a rendszerváltás viszonyai között a centenáriumi rendezés – felvállalás az MSZP kezdeményezésére történt.

 

Ezzel kapcsolatban arra sem lehet hivatkozni, hogy a Kádár korszak idején nem volt folyamatos megemlékezés. Ugyan is annak idején más volt az egész hivatalos koszorúzási rend és gyakorlat az országban és Orosházán is.

 

Ettől függetlenül érdemi hagyomány, tisztelgés volt, sőt a Zombáról idetelepülés 225. évfordulóján is megfelelő megemlékezés volt Orosházán. Először is Orosháza sorsát, jelenét és jövőjét döntően megalapozó üvegipari telepítés, az alapkő, az első kapavágás – ásónyom is 1961. május elsején történt az én javaslatomra. Ugyancsak kezdeményezésem eredménye volt, hogy az egykori véres tragédia 75 évfordulójára és helyszínen egy markáns terméskő oszlop lett felavatva. Eljártam annak érdekében, hogy egy dokumentumfilm készüljön „Ín memoriam 1891” címmel, amit a költő Szabó Lőrinc fia készített.

 

A jobboldali rendszerváltók Zombai és evangélikus egyházi kötődésük (1994 – Kossuth rádió – az evangélikus város tévedéses megítélése – másfél ezerrel több itt a Katolikus, mint az Evangélikus!) eleve kizárta, hogy városi kegyeleti eseménynek tekintsék a véres eseményt. Az MSZP kurzus idején pedig kialakították a pártpolitikai kisajátítást fáklyákkal.

 

A múlt év április 30. délután mi nyugdíjasok kezdeményeztük, hogy akik szerényen a kegyelet és tisztelgés jegyében akarnak megemlékezni, ne álljanak be a célzatos politikai párt este, hanem délután „egy szál virágos” tisztelgésen vegyenek részt. Nem sokkal ezután a városi képviselő testület ülésén éles vita adódott az MSZP-„humoristás-kabarés” (Mesterházi Attilával) cselekmények miatt (Dr. Dancsó – Zalai Mihály és Fetser János), amely azzal zárult a testület egyetértésével, hogy az 1891. évi véres tragikus május elseje Orosháza városának emlékező kegyeleti hagyatéka.

 

Itt kell megemlíteni, mivel 12 éven át MSZP-s városvezetési időszak volt, nem polgári – lakossági emlékezést alakítottak ki, hanem önkényesen egy párt agitációs és fáklyákkal ékesített (sok érdekességre váró gyerek, némelyik két fáklyát is vitt) akció és lényeg a bulizás, annak pedig nem sok köze van egy tragikus eseményhez.

 

A múlt évi május 17-i városi testületi állásfoglalás jegyében ez évben a város civil szervezettel közös megemlékezést kezdeményezett. Az emlékhelyen a város és a Nyugdíjas Egyesület április 30-án délután az „egy szál virágos” ünnepi eseményt a rendező szervek képviseletében Dr. Násztor Sándor, a városi Nyugdíjas Egyesület elnöke nyitotta meg és köszöntötte a megjelenteket (a helyi újság tudósítás a nevét kifelejtette). Majd Zalai Mihály alpolgármester – polgármesteri jogkörben beszélt, kiemelve, hogy Orosháza jövője érdekében közös összefogás szükséges. Dr. Szabó Ferenc történész, Orosháza díszpolgára méltó és színvonalas ismertetőt tartott az egykori brutális – véres eseményről. Ezt követően a megjelentek, a város közéletét is jól kifejező résztvevők virággal borították körbe az emlékoszlop talapzatát. Bizonyára érdemi hagyománnyá válik később ez a tisztelgés.

 

Az, ami este történt, újból felhívja a figyelmet arra, hogy rendezni kell városilag a mostani visszásságokat és a hely méltó, lakossági kegyeleti jogosságát érvényre kell juttatni. Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen tragikus eseményből humoristás – utcabálos politikai cirkuszt rendezzenek bárkik!

 

Javaslat:

 

- Orosháza városának talán az új felhatalmazott testületnek és polgármesternek mielőbb és rendeletileg rögzíteni kellene, hogy egyáltalán az Emlékhelyek és a megemlékezések esetében mi és hogyan legyen.

 

- Az 1891 évi véres május elsejei esemény országos visszhangot kiváltó és történetileg rögzített esemény. Az emlékhelyszín és az „emlékoszlop” városi területen és városi létesítmény – kegyeleti hely, és semmilyen pártnak nincs joga, hogy ott önkényes, az eseményt megalázó rendezvényeket tartson, esti látványos bulikkal! A megemlékezés éves eseménye városi jogkör és a rendőrségnek is ezt tiszteletben tartva kell érvényt szerezni és nem lehet engedélyezni olyan párt vagy más akciókat, ami a fenti alapelveket sérti!

 

Valamit még az orosházi rendszerváltásról.

 

Az előbbiek kiegészítéseként tudni kell, hogy Orosházán a 80-as évek végére eléggé sajátos, egyedi viszonyok alakultak ki. Egyrészt már előzőleg átrendezések történtek az un. város-járás összevonás, közös pártszervek létrehozásával. Nálunk ez szintén másként ment végbe, mert itt volt egy un. Dél-békési Tsz. Szövetség. Ennek elnöke és az akkori városi első ember (G. J.) igen közeli barátságban voltak és amolyan „közös portyázással” alakították ki az új szerveződést és ez által a számszerűségi arányok (60-40 % a járási terület javára) következtében lényegében a járás elnyelte a várost. Úgy is mondhatjuk, hogy a „kordé elébe került a szamárnak”. A természetes városi magasabb színvonal másodlépcsőbe csúszott. Ez a fordítottság az egykori (ötvenes évek) szovjet mintát hozta vissza és ilyen lett a létrejött Pártbizottság – irányító testület. A községekben érdemes vezetés, de a térségi központban amolyan vegyes állapot alakult ki karizmatikusvezetők nélkül, ahol szinte nem is volt törzsbéli orosházi.

 

Ilyen közegben köszöntött Orosháza városára a rendszerváltás és álltak fel az új politikai és önkormányzati stábok (jobb és baloldalon). A lokális közeg, a törzstelepülésiek ziláltsága, hiánya, a személyi kiválasztások, építkezések, pártosodások messze nem olyan homogén jellegűek voltak, mint Csabán – Gyulán – Szarvason, Battonyán stb. a többségi jelleget öltött a „külsősök” aránya. Esetükben a létrejött és átrendeződött új városi vezető testület meghatározó emberei mondhatni egyúttal az evangélikus egyházfik, presbiterek lettek, köztük az esperes, aki az elbukott ciklust követően nyomban ment vissza szülőhelyére, a Dunántúlra?! A meghozott közérdek és lakosság elleni akciók, vagyonszerzések – temető kisajátítások és egyebek is azt tükrözték, nem igen érdekelte őket, hogy ez mennyire Orosháza és lakosság ellenes. Az Evangélikus egyházat vállalkozói – vagyongyarapító, üzleti lehetőséghez juttatták.

 

Azt is látni és tudni kell, hogy maga a választás lesújtó esete az a tény, hogy a választójogú orosháziak 34 % -a adott felhatalmazást és mégis meg merték tenni a durva közérdek elleni akciókat elképesztő. Az is tény, akik ezt a kisajátító, átadó, átvevő testületi határozatot aláírták: Dr. Gulyás Mihály /nem él/ és Pintér Evangélikus esperes (1994) félévre rá vissza is utazott szülőhelyére, a Dunántúlra!? Szintén elgondolkodtató és magyarázatra is szorul, hogy történhetett ez meg. Igen, látni kell, hogy az akkor még pislákoló viharsarkias közegben egy kivételes helyzet volt itt kialakulóban. Az országosan is kiemelt gazdasági fejlődés a 8-10 ezer új munkahely (csak az üveg és szénhidrogén bányászatban ötezren dolgoztak ez időben) és sok más, egy sajátos közhangulatot eredményezett. Magyarul itt a közérdek – közhangulat inkább a rosszra fordulás miatti félelmet generálta és a nagyfokú letargia, a szavazásból távolmaradás is ezeket szondázta.

 

Csupán az érzékeltetés okán említem meg, hogy a már jóval korábbról szóló helyzetet bemutató Mocsári Gábor: „Égő arany” c. könyvében mit példáz: „a második ötéves terv során az ipari termelés növekedése országosan 47 % volt, aztán Békés megyében 68 % (ebben fő tényező maga Orosháza), ugyanakkor Orosháza ipari termelésének növekedési üteme 158 % volt.”

 

Tehát mi így érkeztünk el 1990-hez. A létrejött 24 tagú testületben 5-5 % arányban két baloldali (párt) képviselő került be: Zatykó Mihály, a Petőfi TSZ elnöke (MSZMP) és Bozsár Lajos, az MSZP képviseletében. Bozsár Lajos egészen a legutóbbi időkig egyénileg is nyert, amíg a korábbi és jelenlegi pártelnök csak listás alapon. Most, amikor már csak a listás kilátás mutatkozott, a párt elnöke (FJ) nem a hű segítőt választotta, hanem a szolgálatkész szénási fiút. Nagyon is érthető, hogy Bozsár Lajos ott hagyta a pártját elnököstül. Azt azért meg kell említeni, hogy az üveggyári térség, – és a hozzákapcsolt területek is – igazi egyéni győztese mind végig Burka László a mai napig, aki párton kívüli baloldali.

 

Valamit a rendszerváltókat – váltó győztes baloldalról – (MSZP)

 

Elég sok a hasonlóság a rendszerváltóknál történtekkel. Itt sem igazán a település központjában szerveződött a hatalomba készülő politikai párt, és a polgármester jelölésnél is azonosak a motivációk. Mint előzőleg utaltam már, hogyan lett itt közös (város-járás) pártvezetés, hogy orosházi törzsbéli szinte alig volt. Az új születése inkább a vasúton túl az üveggyárnál és lakótelepnél indult. A „reform kommunisták” csoportja (Fetser János vezetésével) lett az MSZP-központ képviselőjének Dr. Vastagh Pálnak az elsőszámú partnere. Aztán a városi központ összeverbuválása is ezen a nyomvonalon haladt tovább. Természetesen a viharsarki szellemiség sokakat odavitt, akiknek döntő többsége, amikor igazán megismerte, hogy milyen egyéniség az új elnök és polgármester jelöltből lett gyakorló vezér, tömegesen ott is hagyták. Az országos képviselő és fő megbízott nem sokat ismert az orosházi valóságból és olyan emberre épített, aki nem igazán orosházi – „Törzsbéli” és aki patronálásra szorul. Az ő jelöltje pontosan megfelelt ezeknek a kritériumoknak, bár összejött olyan szituáció is, hogy kikövetelte magának az összes lehetséges előnyöket. Orosháza általános helyzete és az a tény, hogy ez időben már valóban Békés Megye ipari – gazdasági központja volt, nem igen a város közéletéből és lakossági közegéből való amolyan „külsősnek” számított. A felkészültsége is erősen kétes volt. Elég itt csupán arra utalni, hogy a lakosság körében ez időben több mint 1800 felsőfokú képesítésű volt, köztük száznál is több mérnök, közgazdász és legalább száz orvos, több száz pedagógus. Egy ilyen közegben egy nyögve nyelős középfok és elzárkózás a városi közéletből? Igen, nem kell ahhoz itt, vagy akárhol ott születni, ezt éppen Dr. Botka (Szeged polgármestere) példája bizonyítja, no de, hogy még a legutóbbi időkig is legközvetlenebb, helyettes munkatársnak is másfelől (Nagyszénás) importáljon, ez tükre, hogy miféle orosháziság képviselője. Tehát a baloldalon is valami hasonló történt, mint a jobbos rendszerváltóknál.

 

Azonban a jelölt ezen nem meditált, magabiztosan vállalta a pozíciót. Talán ha más aspektusból is, de korabeli kijelentése beigazolódott: „Sokaknak meglepetéseket fogunk okozni”. („Párbeszéd” 1994. október 6.) Egyáltalán a tények bizonyítják már, mint hogy a legmegelőzöttebb „viharsarki városban” megbukni (2006), amíg Csorváson – Szentesen és Makón a volt tanácselnökökből lett polgármesterekig mind bizalommal vezet ma is, nem beszélve a sajátos szegediről, ez elképesztő szégyen. Azonban őt, mit sem zavarja ez. Hát, ha nem is tucatnyi, de legalább féltucatnyi alkalmasabb is lett volna itt netán, ha nem kritérium annak idején, hogy lépjen be a Pártba?!

 

Orosházi helytörténeti furcsaságok.

 

Szükség lenne nagyon egy olyan Nagy Gyula féle hagyatékfolytatásra – várostörténészeti (nem egyházi) összegzésre, különösen az elmúlt negyedszázad kapcsán, addig, amíg vannak érdemi szereplők, összegyűjtők és leírók.

 

Vannak tisztázandó régebbi és közeli dolgok. Nehezen értelmezhető, hogy miért éppen Justh Zsigmond és nem Eötvös József lett itt kiemelt emlékű orosházi – ötvös-pusztai, a gádorosi helyébe, nem beszélve az értékrendiségről? Amikor mi méltó megemlékezést tartottunk 2013-ban róla, Dr. Szabó Ferenc előadásával, még az esemény hírét se hozta le a helyi média?! Talán nem kellene Thék Endre mellett Táncsics Mihály személyiségét is érdemivé emelni? Kik döntöttek annak idején arról, hogy a róla elnevezett és gimnázium főbejárata előtt levő szobrát a méltó helyéről a tér szélére, egy „pöcegödör” tetejére taszítsák?! Vajon hogy harmonizál ez azzal az ünnepi aktussal, hogy most a napokban az amerikai kormány és a miénk képviselői ünnepélyesen aláírták az okmányokat és az egykori börtönépületet, ahol Táncsics raboskodott, véglegesen átadták?! Netán akik ezeket elkövették, egyáltalán tudták-e, hogy elődeink és a félmegyényi lakosok elsöprő többséggel választották meg, 1861-ben a mi országgyűlési képviselőnké. Talán az ő füzete az „Aranytrombita”, pontosabban a benne lévő cikke: „Tanítók és papok” ülte meg valakinek a gyomrát? Azt is jó lenne tudni, hogy ez a füzet (kiskönyv) miért lett kiselejtezve a városi könyvtárban, hogy aztán az ócskapiacon a fiam megvehesse?! Hogy merték igaz hazafi elődeink döntését félresöpreni? Az meg aztán még ráadás, hogy az un. baloldali párt (MSZP) ezt is szentesítette és 12 év során áldását adta rá, holott – ugye az MSZP Országos Központjának Táncsics nevét viselő „Alapítványa” is van. Mi ez? Szellemi, – eszmei, vagy inkább karakter tükör?

 

Legyen szabad egy kitérőt tenni

 

Most, lesz 20 éve annak, hogy a nagy átrendezés idején az eszeveszett föld-osztogatás – licit utórezgéseként a volt Állami Gazdasági birtokon (AGRO Zrt) is el akarták venni a hatalmas állatállománynak szükséges (1800 db szarvasmarha, évi 35 ezer hízó stb.), takarmánytermelő területeket és elosztogatni. Ez késztetett arra, hogy a már akkor is neves újságírót (Pünkösti Árpádot) meghívjam egy kis szétnézésre (Népszabadság). Én már jóval korábban is találkoztam vele a BOV-gyárban, ahol Dr. Szép Ferenc mutatta be a baromfi konzervgyári termékeket. Ő eljött a lakásomra és jó másfélórás beszélgetést követően, nagyon alapos körülnézős – tájékozódás alapján egy majdnem egész oldalas cikket hozott le képekkel, így az Emlékparki lakossági felháborodások is. („Elharangozott orosházi földek” c.) Azt is lehet mondani, hogy mindez segített a gazdaságnak, leginkább az „új földbirtokosnak”, és a baloldalnak – amiről akkor még nem látszott, hogy igazán milyen oldal is valójában – és ezek miatt van némi lelkiismeret furdalásom, hogy ezeknek mi lett a későbbi hozadéka. Én magam baloldali érzelmű – gondolkodású voltam és tagja az MSZMP-nek, de az orosházi mivoltomat ennek mindig is elébe helyeztem. Viszont a rendszerváltás kezdetétől a mai napig, semmilyen pártnak a mai napig nem vagyok tagja.

 

Történetesen az üveggyár idetelepítésnél az első találkozásnál jelen volt Pál Gyula az Üvegipari Országos Vállalat főigazgatója, Tóth Kálmán a beruházási osztály vezetője, Szücs Albert a miskolci üveggyár igazgatója és Orosházáról Násztor Sándor valamint Sinkó Sándor. Majd a megbeszélésről való eltávozásukkor egyértelművé tették, ők minden áron az Orosházára telepítést akarják. Ezért is, ismerve a veszélyt, ha a megyeiek – megyeszékhelyiek megtudják, még kihajtják, hogy csővezetéken odavigyék a gázt és a konzervgyár mellett egy üveggyár is legyen. A megyeiek csak akkor értesültek, amikor már a Minisztérium – és fő felelőse – Szokup Lajos miniszterhelyettes is e mellett döntött. Tehát nem tájékoztattuk a megyét!

 

Visszatérve az 1994-es történethez, akkor még nem lehet látni, hogy a földmegmaradás az Állami Gazdasági utód szerződésnél mit eredményez! Mert azért azt is tudni kell, hogy az orosházi ÁG 1971-re a totál csőd állapotába került és az ország 132 gazdasága között az utolsó 8-10 között foglalt helyet. Más elképzelés – tervezet is készült, hogy kétfelé választják és az északi Tankerület Szarvashoz, a déli – Szöllősi-tatársánci részt pedig Mezőhegyeshez kapcsolják. Az én igazgatói kinevezésem és ismert országos kapcsolataim, küzdőképességem ezt megakadályozta és tíz évre az élmezőnybe kerültünk, sőt Bábolna és Mezőhegyes után harmadikként mi nyertük el az állami cégek között a „MÉM Termelési Nagydíját” Kiss István szobrász „Aranykalászos” alkotásával. Ez időben nálunk volt – Mezőhegyes is megelőzve – a legmagasabb dolgozói jövedelem.

 

Hát nyugdíjba vonulásom után 3-4 évre ilyen állapot jött létre és a Pünkösti Árpád cikke nem csak stabilizálta a volt Álalmi Gazdaság helyzetét, – jövőjét, de mint mára ez már ismert, nem új „Zöld bárót”, de igazi új „grófot” szült egy visszakönyörgött személy által.

 

Nem rég emlékeim, egy durva cselekmény, sérelem kapcsán visszanyúltak a régmúlt időkbe, egy valódi gróf (gróf Zselinszky, Kakasszék – Rákóczitelep) érdekes esetéhez. Ugyanis drága emlékű anyai nagyanyám, özvegy Benkő Józsefné (ő is ott volt 1891. május elsején, mint bámészkodó varró lány, azon a tragikus eseményen), aki egy példás életű, beteges evangélikus lelkész háztartását vezette – cselédeskedett, 35 éves szolgálatáért miniszteri elismerő oklevelet kapott, 100 pengő jutalommal (1939. november). A községházi díszteremben nagy ünnepség volt, amelyről mind a két orosházi újság beszámolt. Vele együtt egy másik cselédet is kitüntettek a gróf Zselinszky uradalmi cselédjét, Kiss Mihályt is, de ő 50 pengőt kapott. Hát az is azért egy tiszteletet érdemlő szociális érzékenység tükre volt. Csak éppen ők is így kettőszáz év során hoztak össze felényi – komoly birtokot. Nem úgy, mint a mi állami földes, új, amolyan szocialista grófunk húsz év során és részvényértékben több milliárdot. Micsoda visszájára fordult világ ez?

 

Ez azért is kiakasztott, mivel egy 150 négyszögöles kiskerti – házi állami gazdasági nyugdíjasként szerettem volna 20 mázsányi trágyát kapni a volt cégemnél pénzért a több száz vagonnyiból. A milliárdos vezér ezt elutasította és rákérdezésemre azt felelte, másoknak sem adnak el?! Hát én persze egész életem során nem a „mások” szerint cselekedtem. 1994 őszén, amikor arra a bizonyos újságcikkre került sor. Egyébként az utólagos záráskor írom be a szomorú hírt, hogy Pünkösti Árpád 78 éves korában elhunyt és temetéséről később intézkednek. Igazi tehetség és becsület jellemezte és így gondolok rá. Orosházának is segítője volt.

 

Múltidéző orosházi történetek.

 

Szomorú és felháborító is, hogy városunkban a rendszerváltás így indult és majdhogynem elveszítettük orosházi önazonosságunkat, gyökereinket, várostudatunkat, tiszteletünket, a valós történeti emlékeinket.

 

Igen is értékarányos szemléletre van szükség. Mind az, ami településünk és lakói javára – gyarapítására történik, az a mérvadó, beleértve a sokféle emberi közösségi alkotások – sikerek, a sokféle tehetségi produkciót itt és bármerre is történjék, az tiszteletet érdemel. Elég csak körülnézni a Táncsics Gimnázium zsibongója – folyosói falain, hogy a jogos büszkeség érzése töltsön el bennünket, pedig túl az épületen. Városszerte és azon is túltörténtek – történnek olyasfélék, ami Orosháza jó hírét erősítik. A politika megítélése is csak a tettek, az itt élők sorsára gyakorolt kedvező közreműködések alapján érdemi. Viszont az is igaz, hogy semmiféle előítélet és besározás nem írhatja felül az igaz tényeket. A várostörténet írogatást és értékelőket nem kell összekeverni egyházi – csoport – politikai hovatartozás költeményekkel, imással, mint ahogy ez a rendszerváltáskor Zombával kapcsolatban történt. Szükség van hiteles és szakszerű munkaközösségekre és elfogulatlan, hozzáértő személyiségekre, ahogyan azt Nagy Gyula tette, és ahogy ennek jelenlegi művelője Dr. Szabó Ferenc is teszi.

 

Minden időben voltak – születtek – jeles értékek, teljesítmények, akár milyen is volt a politika vagy települési vezetés. Senki se keresi, hogy ki is volt a községvezető, amikor az „orosházi kenyér” hazai és határon túli sikertörténet volt. Aztán már említve volt a természet ajándéka és az emberi erőfeszítés, alkotás, még a föld mélyéről is kincseket hozott. A Kádár korszakban történtek ezek és az is, hogy lett orosházi üvegipar. Ebben az a lényeg, hogy lett! A „Rubik kocka” világszenzáció lett, de senkit se érdekel, milyen rendszer és korszak idején történt.

 

A rendszerváltás is egy sajátos lehetőség és létezés viszonyait hozta létre, de ha ott alkalmatlan vezető személyek voltak, azokat ne azonosítsuk magával a rendszerváltással. Lett volna más mód is, de nem úgy csinálták. Az, ami félrevezetett, lebénított és a mi településünk sikerességét zavarta, hátrányát okozta a személyek – politikusok dilettantizmusa által, azt nem lehet pátyolgatni, hanem a nevén kell nevezni.

 

Joggal kérdezik sokan és volt már róla szó, hogy hasznosították történetesen az MSZP 12 éves regnálási időszakában befolyt kilenc milliárdot? Vajon az egyéni vezető személyek családi jövedelmi, – vagyoni viszonyai arányában sokasodott a város és a lakóinak is a jövedelme, a helyzete is?!

 

Talán meg kellene ítélni és a tényszámok alapján, hogy miféle városfejlődést hozott az MSZP stratégáik nagy hármas „kitörési programja”?

 

= A turizmus: A Gyopárosból –Hajdúszoboszlót?! A befektetett milliárdok – 10 év alatt egy forint nyereség helyett többszörös milliós veszteséget „hoztak” a városnak és talán kéttucatnyi új munkahelyet. Igen, 2001-ben éles viták voltak a testületben és azon túl, hogy stornózzuk, vagy felényit építsünk. A felelős könyvvizsgáló is erre figyelmeztetett. Igaz, az új testületből mi (4-5 fő) ki is maradtunk. Persze a tó túlsó partján levő családi nyaraló a „személyes távlatok” hírnöke volt. Amúgy még Gyulát se közelítjük, nem, hogy Hajdúszoboszlót. Itt a gazdaság – foglalkoztatás terén volt a nagy lehetőség!

 

= A Dél- Keleti Kapu („Kaput”) is jórészt a nagy fejlesztési pénzek kikövetkeztettető „városi érdek” jegyében mentek el évtizedes veszteség tényével. A városnak is elszállt erre több százmilliója, azok egyetlen forintot se hoztak és csak néhány munkahely lett.

 

= A csúcs persze az un. „Ipari Park” (Igazgatóság) lett, vagy is iroda az elsőszámú vezető négy évre szóló állása érdekében. Létrejöttekkor és megszűnésekor sem volt rá semmi szüksége Orosházának és 4 év során kb. százmillió forintjába került a városnak. No, comment!?

 

Aztán ehhez a különféle kisebb-nagyobb kiegészítők, a Tesco-telek ügytől a Gyopáros Zrt-be az 1 % vétójogos beszállás (Burján úr) 300 ezer forintért, amiért ez évben a város 19 millió Ft „megszabadulási” pénzt fizetett. Az is lehet, hogy „csupa véletlen” műve volt, hogy ez polgármesteri egyetértéssel történt, bár közeli baráti viszonyról is tudnak többen?!

 

Aztán elérkezett a 2004 évi csúcsra járatás.

 

Az „Őrző-védéstől” a Széles Gáboros gyopárosi befuccsolásig és ráadásnak a városházi polgármesteri korszerűsített és hermetikusan lezárt félemeletnyi rezervátumig, ahová kikérdezés után és gombnyomásra nyíltak a „zártövezet” ajtói, hogy a nép minél szabadabban találkozhasson vezérével?! A saját vállalkozás méreteiről a Békés Megyei Hírlap 2004. április 9. száma közölt adatokat. A városházi történtek része, ahogy a korábbi portásokat „hivatásosokra” cserélték, vagy is a polgármester (vagy a fia) őrzővédői vették – vonták ellenőrzésük alá a házat. Hát, ami igaz, az igaz, hogy ilyent még a „hamislelkületű” Bor Mihály bíró sem mert annak idején (saját bandérium, 1863) megtenni. No de változtak az idők és ez időben a szocialista demokrácia létforma volt az orosházi Városházán.

 

Aztán ezek felé hatványozott módon haladt az ámokfutás a „viharsarkítlanítás” útján és ilyen-olyan felkészültséggel 6-7-8 tisztséget (megyei, orosházi, országos) tiszteletdíjjal felvállalva. Hát azért működött a város! Már hogy ne működött volna egy kiváló munkatársi – ügyintézői – csapattal, mondhatni, ha hagyták őket még sikeresebben. Az eseti direkt intézkedések inkább zavart okoztak (a főkertész, önfejű elbocsájtása a városnak négy milliójába került stb.) Egyébként az általános közszereplési buzgalom, sok esetben rutin jellegűvé válik. Minden esetre semmilyen jóváírható körülmény nincs arra, hogy a legmegelőzöttebb és pénzügyi pozíciós Orosházán megbukhatott 2006-ban Fetser János polgármester és nem ágról szakadt, szegényes anyagi helyzetben, míg a hátrányosabbak Csorvás, Szentes, Makó volt tanácselnökei ma is megválasztott polgármesterként vezetik városaikat?! Az már egy másik történet és kategória, hogy Szegedet is vezeti Dr. Botka László.

 

Tény az is, hogy bármely korszak bármilyen viszonyai között adódnak lehetőségek, hogy valamit sikeresebben – tisztességesebben elérjünk és azt meg kell tenni. Valamikor a magyar agrárium sajátos egyénisége volt a nádudvari Tsz. elnök Szabó István. Ehhez – ahhoz persze az Erdei Ferenc – Fehér Lajos féle Kádári agrárpolitika is kellett, de a gyakorlati sikeres kivitelezésben (európai szemmel) sokat alakított a gyakorlati kivitelezés és ebben a földközeli Szabó István sokat alakított. Történetesen a piacorientált, nyereségalapon működés, a paraszti érdekeltség, vagy különösen a háztáji gazdaság, meg a hízósertés előállítás jó egyharmadát sok helyen a felét hozta és így volt itt évi 9 millió, db hízó a mostani három (vagy még annyi se) millió helyett. Őt maga Kádár János is respektálta és ezért meg merte tenni, hogy felmondták a kötelező biztosítást (második adó). Én, mint az Orosházi ÁG. igazgatója (egy kis országos háttért érezve) szintén ezt tettem egyedül Békés Megyében – mert még Mezőhegyesen sem tették! Megyei párttitkári kirohanás, pártfegyelmi kilátásba helyezés ellenére megszüntettük, vállalva, hogy ha 10 évenként van kár (1-2 millió Ft), azt majd kigazdálkodjuk, de az évi 3 millió Ft, tiszta jövedelemként megmarad. Ugyan is, abban az időben egy E-15-ös NDK kombájn 450 ezer forintba került?!

 

Joggal kérdezhető – a rendszerváltás után miféle félni való volt kezdeményezni a fél, majd egymilliárdos iparűzési adót okos vállalkozásba, vagy városkorszerűsítésbe – szépítésbe fektetni, stb.?! Az orosházi vezetések megítéléséhez ilyesfélék is tartoznak. Arról már nem is beszélve, hogy 1994-ben Orosháza akkori vezetése azért nem vezette be az iparűzési adót (elveszítve 240 millió forintot), mert éveken át a nagy Zombázó nimbusz jegyében a korábbi idők „rombolását” bizonygatták?! Bizony az orosházi valóság megítélésének jó néhány ilyen esete – kritériuma is van. A nagy cégek fejlődése nem városvezetési függvény, de a kölcsönös összedolgozás városi hasznossága is egyértelmű. Éppen ezért a nagy gazdasági – ipari, agrárcég teljesítményeket nem kell összekeverni a városéval és azt elhitetni, hogy milyen fejlődés volt itt az ezredforduló környékén, mert ahhoz vajmi kevés köze volt a város vezetésének, esetleg a „nagy üveges privatizációnak” lehetett valamilyen hasznossága. A rendszerváltók és a baloldali folytatók teljesítményértékelésénél ilyen tények is vannak.

 

Hová lett az egykori „Viharsarki Fellegvár”?!

 

Már az előzőek során is a különféle aspektusok kapcsán is kiderült, hogy milyen indulással és tettek egész sorával vesztette el az orosházi MSZP baloldali hitelességét alkalmatlan vezetőik, főleg elnökük jóvoltából. Ők maguk jó formán semmilyen orosházi munkásmozgalmi és kapcsolódó hagyományt nem ápoltak, inkább eljártak oda, ahol ilyen rendezvény volt. Csupán a Féja „Viharsarok” eseményekre utalok, hogy ilyen a Nyugdíjas Egyesületnél volt, illetve a Múzeumban, ahol Dr. Dancsó József emlékezett, de ők nem. Darvasról is politika propaganda jegyében szónokoltak, de 100. születése napja esetében is elfelejtettek koszorút vinni szülőházához, azt csak mi tettük, ahol Dr. Szabó Ferenc emlékezett. Aztán jöttek a felismerések és kiábrándulások. Sulyán mamától, sokakon át a kiváló agrárvezető Olajos Imréig, aki könnyezve mondta el nekem elitélő véleményét. Sulyán néni több levelét őrzöm azt is, ahogy elbukott egy fiatallal megválasztása és ezek a dolgok elvezettek a szakításig valamint, ez által a Demokratikus Koalíció helyi csoportja létrehozásáig. Ők nem csak elfelejtették, de meg is tagadták Orosháza viharsarki mivoltát.

 

Az meg már emberi tartásuk, korrektségük mélyre süllyedését mutatja, hogy az egykori üveges fiúk miközben érdemtelenül fényes karriert csináltak (polgármester – miniszter) éppen az üveges jótevőiket félresöpörték – elárulták és 12 éves városi regnálásuk idején a 40 városi elismerésből egyet sem adtak át nekik?! Hiába javasoltuk többször is a Városi Nyugdíjas Egyesület részéről, indoklás nélkül elutasították. Szégyen és gyalázat, hogy őket ugyancsak a mi javaslatunkra a jobboldali városvezetés részesítette elismerésben. Szokup Lajos így kapott „Orosháza Városért” kitüntetést és Szűcs Albert emléktáblát. Kuriózumként megemlítem, hogy amikor én a városi testületben javasoltam, hogy Szűcs Albert az üveggyártás elkezdése 45 éves évfordulóján kapjon egy emléktáblát, mint a gyár felépítését és beüzemelését és sikeressé tételét megvalósító, azt a baloldali frakció elutasította és én egyedül maradtam, persze ki is léptem a frakcióból. Nem hagyhatom ki, hogy az ügy során az egyik MSZP képviselő felszólalt, hogy várjuk meg az ötvenedik évfordulót és akkor Szűcs Albert még szobrot is kaphat. Egyébként az „Emléktábla” avatására el sem jöttek, így tisztelegtek jótevőjük emléke előtt?!

 

Csupán visszautalnék az 1891. évi véres május elsejei botrányos („véres kabarézás”) rendezvényükre, amire pontot tett a város képviselő testülete (2013. május 17.) ahol személyemet is támadta Fetser János távollétemben. Az inzultálás kapcsán az egyik – jobb oldali – képviselő (NB) a következőket mondta: „Te János, te arról a Násztor Sándorról beszélsz, aki a nyugdíjasaival, két alkalommal is beemelt ide téged a polgármesteri székbe”?

 

Igen, támogattuk őt és az első ciklusi ténykedését is elfogadhatónak véltük a közügyek és az idősek kapcsán, és újból támogattuk, mert nem gondoltuk, hogy milyen „irányváltást” hajt végre és ennyire hátat fordított az idősek ügyének.

 

A 2014-es év és az MSZP, elnöke – pártja, csúfos veresége. Orosháza és a vihar-sarkiság megszégyenítése.

 

A párt és elvakult, pozícióféltő elnöke elképesztő személyisége – stílusa /Georges-Louis LECLERE (Buffon – grófja) „a stílus maga az ember”/ szomorú és örök mementóként marad meg az orosháziak emlékezetében, mint a viharsarki szellem maradványainak szétzilálója. Szinte sportot űz a sorozatos bukás – lemondás és önkényes újrakezdésből. A már többszörösen „lejárt szavatosságát”, be nem látva, újra próbálkozik. Az egykori vérvörös szegfű, narancsos – piros pólók, sapkák után, most már, tovább halványul és válik amolyan „fáradt” színűvé, de „megújulnak”?!.

 

Közben az a nagy bukásért kizárólag a felsőbbséget okolja. Horn Gyula legjobb tanítványának minősíti magát, aki megmondta neki, hogy aki elbukik, annak le kell mondania. De hát ő már 2006-ban egyértelműen elbukott, Horn Gyula meg már nem él, hogy rákérdezzen, miért nem tartja be azt, amire tanították. Igaz persze, hogy hiába mentek fölfelé jelzések – levelek – részemről is, hogy egy ilyen „bal” szocialista méltatlan a vezetésre (Dr. Vastaghtól – Tóbiás Józsefig – vannak másolatok), a fenti fő patronálóra hallgattak és állítólag még az MSZP országos vezetés Etikai Bizottságában is helyet kapott. Ne mutogasson ő Mesterházira és másokra, hanem élje jól megalapozott nyugdíjas éveit.

 

Nem az ő születési helye és „nehéz gyerekkora” itt a probléma, hiszen Dr. Botka László sem Szegeden született, még is verhetetlen vezetője a Tisza-parti nagyvárosnak. Nem rég írta róla a „Népszabadság” (2014. június 6): „Szegeden Botkát és polgármesteri teljesítményét sokkal jobban szeretik, mint az MSZP-t”. Orosházán inkább a fordítottja van, mindegyik totális lejáratásra – elhasználódásra jutott. Amikor én pár éve erre próbáltam őket figyelmeztetni, durva személyes sértegetéssel kiegészítve utasították el.

 

Igen is egyértelmű tény –igazság, hogy jó két évtized során Orosháza korábbi, tiszteletet kiváltó, társadalmi progresszív jellemzőit, munkásmozgalmi baloldali – viharsarki hagyományait – jelzőit a teljes kiégetésig, meggyalázásáig vitte – hozta el az MSZP, – majdnem egy „örökös” jelenlegi elnöke, maroknyi híveivel.

 

Mert, hogy itt bizony nem csak egy véres május elseje volt a fájdalom, hanem számtalan retorzió, a társadalmi szervezkedés – munkás tiltakozás kapcsán, és aminek csúcs eseménye 1937-ben volt a Nagy Alföldi letartóztatások és a 103 fős vádemelés Szegeden, valamint több tucatnyi ítélet – börtön. Nem csak egy-két könyv, (Féja – Darvas által) jelentette a „fellegvárat”, de maga a társadalmi valóság is. Az is igaz, hogy nem csak Orosháza, hanem egy jelentős táj – vidék lett a „Viharsarok” fogalom része, de sehol ilyen csúfosan nem szégyenítették meg a településüket az örökséget felvállaló szocialisták, mint itt a legfőbb központjában:

 

= Makó – Makoveccel a közös, „hagymafejes-kupolás” alkotással, és hasonlókkal vívott ki országos elismerést a mai napig Buzás polgármester.

 

= Szentesen – Szirbik– az egykori tanácselnökből lett polgármester a mai napig érvényesíti felényi város jövedelmi alapból az idősek iránti szociális érzékenységét, hiszen ott most sem fizetnek a 70 év felettiek szemétszállítási díjat. Itt kezdeményezésünkre, választási fogásként másfél évig tartott?! De hát a mai milliárdos bevételt megalapozó idősek nem érdemelnek meg néhány milliót?

 

= Csorvás egykori és máig baloldali szellemiségű vezetője – Szilágyi Menyhért – is tanácselnökként kezdte.

 

A legutóbbi záró akciók az EU-s választások során a fő dicsekvés az volt, hogy összesen öt személlyel több szavazott az MSZP jelöltre, a jobbiknál?! Most már csak abban bízhatunk, hogy az idő mégis csak elviszi ezt a „ködöt” és hanem is valami magas csúcsok épülnek, de a mi progresszív Viharsarki múltunkhoz méltó szellemiség és társadalmi lényegünk kerül előtérbe. Ezt jó lenne remélni a fiatal orosháziaktól, és mint örök és elrettentő tanúságként számon tartani – az előzőekben leírtakat.

 

Orosháza – fél évszázad során az elnéptelenedés veszélyén átlépve, megalapozott jövő reményeivel élhető város lett.

 

Hogy ez így maradjon a valóság talaján, illúziók és lesipuskások háttérbe szorításával kell reális jövőképet formálni. Ne játsszunk a tűzzel és a kábítók és kalózok nélkül kell programokat tervezni. Nem a formaságok, vagy a megütközés, szokások, hanem a tettek, a tények a döntőek. Nem az a lényeg, hogy Einstein sose hordott zoknit, hanem az, amit alkotott. Igazi nagy figyelmeztetése az alábbi: „Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút mivel fogják megvívni, de azt biztosan tudom, hogy a negyediket botokkal és kövekkel.” Igen helytálló a mondás: „Igaz embernek minden út egyenes.”

 

Egy település életébe a felszínes és látványkeltős belekontárkodások csak zavart és kárt okoznak. Néhány éve egy frissen idekerült és pozícióba helyezett helyi honatya az un. „Darvaskő” kapcsán vádaskodott (MSZP – képviselő), hogy elzárták azt egy udvarba és a szocialisták hozták vissza. Valóban, de közel egy évtizeden át éppen az MSZP-s polgármester hagyta, hogy a Darvas-ház udvarán körbe vegye a gaz és csak a nyugdíjasok többszöri felszólítására a választáshoz közeledve hozatta vissza a térre?! Felettébb fura, hogy a saját településén valaki a legminimálisabb közéletiségig se jut el és egy pártvezető a verejtékkel és tehetséggel befutott potenciális rangú városban, amihez Ő vajmi minimálissal sem járult hozzá, hogy megszabaduljon két évtizeden át meghatározó segítőjétől B.L.) behozza listásnak és körzetinek, aki éppen, hogy valami ideiglenes lakcímhez kapcsolva válik orosházi jelölté. Azóta a befogadó várost kápráztatja ékes szólásaival. Szinte óra hosszan át kioktat, „professzorkodik” és nekünk orosháziaknak kell elszenvednünk, ha éppen kíváncsiként bekapcsoljuk a helyi TV-t!? Másrészről ez is bizonyság arra, hogy miféle Orosháza párti az, aki még ma, is mint valami idegen kihasznál bennünket egy nagy egyéni – magánérdekű programjához?!

 

Máskülönben az is tény, hogy Dr. Dancsó József, mint polgármester a főtéri tervezéskor ragaszkodott ahhoz, hogy a „Darvaskő” ott legyen az új főtéren és ott is van! Meggyőződésem a rendszerváltás óta Dr. Dancsó József volt az, akinek igazi Orosháziságát, városszeretetét és az érte való érdemi tettek terén senki más nem haladta eddig túl. Ő biztosan beletartozott volna Kiss A Sándor: „Mi Orosháziak” c. könyve szereplői közé.

 

A múlttal kapcsolatos adóságaink

 

Mindenképpen sort kell keríteni a helytörténet összegzése során a vészterhes és szélsőséges idők eseményeinek tisztázó összegzésére. Vannak ilyenek, elég csupán az agrárium terén történtekre utalni a földreformtól a „földek elharangozásán” át a licittelős abszurditásokig. Az átszervezés két eltérő időszakának (Rákosi vagy a Kádár korok) összemosása legalább olyan vétek, mint a megtörtént retorziók. Az akkori agrárium teljesítményéről, még az Antal kormány Földművelési Minisztere Nagy Ferenc is elismerően szólt legutóbbi személyes találkozásunkkor, a Nagyharsányi pincéjében, de Nagy Imre kapcsán elítélte Kádárt. Amúgy az, az alapkérdés, hogy a „gatyaülepnyi” birtokok versenyképtelenek a piacosodott világban, ezt ma már senki nem vitathatja, mint azt a képtelen és félrevezető demagógiát, ahogy Dr. Torgyán szédítette a városba fölment vidékieket, hogy menjenek haza – vegyék ki a földjüket, mert 5-6 hektárból is meglehet majd élni. Hát a tízszeresén is alig, alig! A mai gyakorló gazdák jó része nem vádaskodik azért, hogy mások hozták össze a kisparcellák tagosítását és ezért a „tábla törzskönyves” földeken könnyebb ma még a pocokinvázió közepette is talpon maradni. Tehát ilyen ez a világ.

 

Az üveg legendáról

 

Az üvegipari jubileumok közeledtével a gyárak saját költségeikre és nyílván saját elvárásaik szerin képes kiadványt, saját megemlékezést hoztak össze, amolyan reklámkapcsolással, ami természetes. A hitbuzgóság és díjazások azonban nem sérthetik a valóság történeti kritériumokat. Ugyanis nagyszerű az üveggyártási siker, de ahhoz orosházi gyárra, gyárakra is szükség volt. Az a víziós leegyszerűsítés, hogy megtalálták a gázt és jött az üveg. Sértő és igaztalan, azok felé, akik a meghatározó küzdelem részesei, szereplői voltak az orosházi üveg születésének.

 

Hát az biztos igaz, hogy ezen az asztalsimaságú sík vidéken, kukoricaszár energiára semmilyen üveggyár nem épült volna. Azonban az már egyáltalán nem igaz, mint az új korház létesítése kapcsán is utaltam rá, hogy itt nem kezdtek el semmilyen üveggyárat tervezni. Viszont eredetileg Celldömölkre tervezték a gyárat és már a kapavágásnál tartottak, amikor felmerült, hogy ne olaj, hanem földgáz bázisra és Orosházán épülne fel. Csak éppen Vas megye nagytekintélyű embere Dr. Gosztonyi János, aki maga is celldömölki születésű volt (Násztor Sándor közeli barátja) át kellett, hogy engedje ezt a nagyszerű lehetőséget és ez teljesen rajta múlott! Hiába volt miniszteri egyetértés, hiszen az említett politikus akár az első emberig is elmehetett volna. Ezért kértek engemet (ezt Szokup Lajos Építésügyi Miniszterhelyettes szóban és írásban többször is elmondta) bár néhány orosházi politikus gúnyolódott, hogy egy kis városi vezető elintézné? Hát én közeli, igaz barátként mentem Szombathelyre három napra. Aztán úgy jöttem haza, hogy mehet az ügy a Minisztertanács elé, Vas megye nem fog tiltakozni. Erről ennyit, de ezt igen! Ezek után sor kerülhetett 1961. május elsején a „Véres május elseje” 70. évfordulóján az első kapavágásra illetve az első ásónyom föld kiemelésére, amit Szokup Lajos Orosháza igaz barátja ejtett meg. Ez nem egy SOS gyerekfalu áthelyezési ügy volt!

 

A múlt év november 6. ünnepségen, amikor is az Orosházi Üveggyártás kezdetének ötvenedik évfordulója volt, maga Finta Ferenc a GUARDIAN Orosházi gyár igazgatója az én Ady idézetemhez csatlakozva kijelentette: „jó helyszínt választottak az elődök, itt a bizonyság és legyünk rá büszkék”. Hát én igen is joggal vagyok büszke arra, hogy egy ilyen nagy sorsdöntő dologban szülővárosom javára tudtam lenni. Ha mást sem tettem volna, ez maga is elég ahhoz, hogy érdemtelen emberek ne töröljék belém a lábukat, főleg azok, ne akik az orosházi üvegnek személyes haszonélvezői lettek.

 

Az új főtér

 

Orosházának a szó igazi értelmében soha nem volt főtere, csak amolyan kialakult települési központja, a piactérrel és később ide került Kossuth szobra, hogy aztán körülötte nem nagy dicsőségre létezett az „emberpiac”. Erről régebben a Népszava is beszámolt. Az átszelő utak kereszteződésében létesültek (vagy fordítva) a legfontosabb épületek, intézmények, mint a községháza néhány más közérdekű épület, és ott volt az első katolikus kistemplom, amit a mostani felépülése után lebontottak, majd a község döntésére mondhatnánk mai szóval, hogy az idegenforgalom érdekében az „Alföld Szálló”. Amikor aztán az is lebontásra került az ÁFÉSZ épített egy új „Paneles Szállodát” nem kis bonyodalommal, hiszen városközpontba telket átengedni eléggé botrányosan lehetett. Aztán amikor az új Szálloda és étterem is csődbe ment a város nem élt az alkalommal a rendszerváltók nem adtak érte negyvenmilliót, az őket követők is kétes hátterű kivárásba kezdtek, pedig akkor már félmilliárdos iparűzési adó bevétel is volt a legvégén pedig a ledózerolás jegyében több mint kétszáz milliójába került a városnak.

 

Visszatérve a kezdethez igenis Orosháza központja egy nagy piactér volt. Az Alföldön innét és túl, persze az új „Alföld Szálló” idejében az már másként volt. Fölmerült többször is, hogy valami korszerűbb központ illene, de igazi „főtér” csak most készült és lett, úgy is mondhatjuk Dr. Dancsó József polgármestersége idején.

 

De ne szaladjunk előre és személyes élmények is kötődnek az új főtér dolgában. Ugyanis 2006 őszén a helyhatósági választás felé haladva az előző ciklusból való kiűzetésem után (voltunk ilyenek páran a Gyopárosi pénznyelő ábránd-program okán) újból befutós listás lettem, mint a nyugdíjasok képviselője. Ez egyúttal azt is jelezte, hogy az MSZP-s városvezetés válság felé halad és újból kellene az idősek, a nyugdíjasok szavazata, de már ez sem mentette meg az MSZP tucatnyi éves regnálási megmaradását. Tehát úgy hozta a sors, hogy a választók a jobboldali többségű városvezetés és polgármester mellett tették le a voksukat, Én pedig korelnök is lettem, nem mintha nálunk ennek valamilyen tiszteletértéke is lenne, de én elnököltem az új testület megalakulásánál és amúgy, meg mint korábbi városvezető is meghívást kaptam, ezt követően néhány hétre a polgármesteri tárgyalóba egy „Főtér prezentációs terv” véleményezésére. A kiosztott látványképek, rajzok rögtön elborzadást váltottak ki többünkben. Ugyanis ez nem Orosháza érdemi főteréről szolt, hanem, hogy egy kereskedelmi cégnek odaadják Orosháza egész központját, hogy építsen rá egy nagy bevásárló áruházat. Ugyan az, az érzés fogott el, mint ahogyan az Orosháza idegen rendszerváltók városunkat annak idején Zombai provinciává degradálták. Maga a tervezet külsőleg, is mint valami hatalmas betonkolosszus (amolyan kis „Csernobil”) éktele torzszülemény terítette volna be a központot, ahol még ráadásként egy 70 gépkocsis mélygarázs is lett volna itt ahol esetenként egy –másfél méteren megjelent a talajvíz és egyáltalán egy ilyen elképzelés történetesen, ha befuccsol a „bolt” és zárva lesz 5-10 évig, hogy kerülgeti a nép? Ki veri szét? Amikor a Könd utcai ÁBC mellett 10 év alatt tűnt el egy kis bódéhelye! Mi lesz az idegenforgalommal? Messze elkerülik városunkat a szörnyszülemény miatt. Természetesen tiltakoztam, hogy ezt ne fogadjuk el. Javasoltam, hogy egy olyasféle terv készüljön, ami egy szellős, zöld pihenőkert jellegű, vagy akár Hódmezővásárhely is, ahogy kinéz. Mint sok más esetben, most se úsztam meg (akár a köztemetők és más városi érték elvétele-vesztések esetében) a Megyei újságban, mint valami korlátolt, gáncsoskodó lettem megszellőztetve, hogy én egy 5-6 milliárdos lehetőséget megakadályozok?!

 

Bizony nehéz elviselni és érdemben elutasítani az ilyesféle, vagy még nemrég is megjelenő gyalázkodó írásokat (a mi Egyesületi elnök választásunk internetes mocskolódását). Vajon kinek lett igaza? Ez a főtér változat a jobb, vagy amaz lett volna jobb?

 

Az új főtér nem kíván tőlem különösebb kommentárt, mert önmagáért beszél, ez nem a régi konzerválása, hanem a jövő megelőlegezése. Talán, ha még a Táncsics utcai torkolatból egy „Olajos Himba” is visszaintegetne, az még inkább az orosházi valóság tükre lenne. Egyébként nem árt azért visszaemlékezni az előzményekre, mondjuk a Petőfi Művelődési Központ emeleti tanácskozójában lezajlott vitára és a szavazásra az üveg vagy Kossuth szobor kapcsán! Kissé fura, de ez estben is és többször máskor, hogy hogyan is jön létre a rendszerváltók és folytatók konszenzusa, orosházisága?!

 

Azt azért kimerem jelenteni, hogy nem csak ez esetben, de sok más városi, orosházi közérdekűségben, nem annyira rossz a felismerő képességem, mint rosszakaróim próbálják bizonygatni. Újból emlékeztetnem kell, hogy alig tört föl a gáz Tatársáncon, párhétre rá már orosházi telepen voltak az addig Tótkomlóson áldatlan elhelyezésű olajbányászok, de volt még néhány hasonló az üvegtől a korházon át a MÜV házig.

 

Minden időben úgy volt az és talán lesz is, hogy az előrehaladáshoz bizony szükség van ügyszeretetre, hovatartozásra, hozzáértésre és szervező-kapcsolatépítő és tartó képességre. A leegyszerűsítő, primitív politikai korlátoltság alapján nem lehet építkezni, de történeti múlt összegzést sem csinálni. A főtér kapcsán is kimerem jelenteni, hogy Dr. Dancsó József igazi orosházi és hozzáértőként látta el feladatát, és ha neki lett volna hosszú ciklusa és olyan háttér adottsága, ma még ennél is jóval előrébb tartana Orosháza. Lehet persze vádaskodni és vásári „chemotox” fröcsköléseket szórni, de minden időben volt értékteremtés, lehetőség kihasználás és az ellenkezője is és a Kádár korszak idejére is igaz ez.

 

Valamikor az összeköttetések, kapcsolatok mostanság inkább biznisz, az anyagi, vagyoni ellentétel motivál. A Kádári időkben felbecsülhetetlen értéke volt annak, hogy tehetséges cégvezetők történetesen ott legyenek egy pártkongresszuson, ami 4-5 napon át főleg az esti szállodai, éttermi találkozások során tucatnyi ismeretséget tett lehetővé és nem valami ideológiai fölvértezés vitt előre. Én magam e realitások szerint jártam el és elértem azt, hogy Orosházáról ne a szokásos „statisztikai küldöttek” menjenek föl. Így aztán a trió: Násztor, Czina, Boros volt! Vagyis akárhol-bárhol, bármilyen időkben lehet jó ügyszolgálat-közhasznúság és a formák másodlagosak. Én is eszmei- szellemi alapokon és közegben voltam ifjúkoromtól napjainkig közszereplő, de becstelen gyalázatban soha sem vettem részt és a saját települési, lokális érdekérvényesítést képviseltem.

 

A közszolgálat és a velejárója

 

Nagyon jó barátságban voltam az Orosházáról elszármazott kiválószervező kertészmérnök és borgazdasági igazgató Magyar Ferenccel, aki a lovas spot elismert szervezője volt és mellette a Kecskeméti Szikrai ÁG igazgatja. Csupán megemlítem, hogy egy világbajnokság során az Ő cégének vendégházában volt több napon át Erzsébet királynő férje Fülöp herceg. Ő okított sok mindenre: Sanyikám legelöl és leghátul lenni a legveszélyesebb. Az előzőt orrba vágják, a hátsót meg (se-) hátba rúgják. Az eseti előfordulásoknál is meghatározó, hogy valami ivós eset, ha előfordul a kérdés megítélése a lényege, hogy kikkel. Talán ez nem is rendszer és korszak függő és máig igaz.

 

Ugyan ez van a sikerek esetében is, hiszen történetesen egy megyeszékhely leginkább képtelen elfogadni, hogy egy másik város vetélytársá válik. Ez volt Békés megyére is a jellemző, és még ma is. Az orosházi rendkívüli ipari-gazdasági előretörés irritálóan hatott, és amikor ez átlépte a tűréshatárt éppen az elől lévőt vették célba (1968-1969). A nagyarányú új munkahely, a negatív migráció megfordulása és vagy másfél ezer család idetelepülése és a minőségi jövőt jelentő tényszámok, jól érzékeltették ezt. Már maga az üvegipar minőségi szerkezete kiverte a biztosítékot. Ilyen volt a villamos energia felhasználási arány, hiszen Orosháza még felényi áramot sem fogyasztott 1960 körül, mint Békéscsaba. Az üvegipar belépésével már 1967-ben a felhasználás Orosházán 41 millió MW, míg Békéscsabán 40 millió MW. Ez volt az új munkahelyek esetében is. Természetesen Orosházán a lakossági felhasználás eltörpül a gazdaságéhoz 38 – 3 millió, míg Békéscsabán a 40 millióból a lakossági- közületi fordítva 38 – 2. Aztán az általános és kiemelt megyeszékhelyi épülés 2002-ben a három város esetében:

  • · Békéscsaba: 226 millió MW
  • · Gyula: 83 millió MW
  • · Orosháza: 170 millió MW

Ehhez a helyzethez kapcsolódott egy politikai jellegű konfliktus a Megyei párttitkár csere kapcsán összeütközés-vita Biszku Bélával és nem sokkal később a kényszerű lakásépítés ürügyén indított akció, beletartozva az egyik orosházi orvos panaszlevele Biszkuhoz stb. (ami később egyértelmű hazugságként nyert rendezést): Az egyik veteránnal megíratott levél alapján –pártfegyelmi, majd törlés a család meghurcolása és egészségileg a feleségem tönkretétele, és az én átkerülésem az Orosházi ÁG igazgatói székbe. Ezek mind bebizonyítást nyertek ugyan, de a gyalázat az nem csak papírkérdés. Baukó Mihály Megyei Párt gazdaságpolitikai osztályvezető és később téglagyári igazgató egyértelműen fogalmazott: „Volt a város elsőszámú vezetője, koholt vádak miatt felmentették, az egész családot meghurcolták, Sanyi parkoló pályája során megírta, Orosháza gazdasági földrajzát, majd-e témában doktorált, és talpra állt. Hát igen leírva, ez ilyen egyszerűnek tűnik, de amúgy családi tragédiák kísérik, az emberek kétkedése, a szemétségek összehordása, vagy a rosszindulat által. (Baukó MIHÁLY: Visszaemlékezések „Ezüstös hajú társainkért” c. könyv 129. oldal).

 

Az „új” Művelődési ház és teteje

 

Nem csak a városháza kései építészeti stílus bírálata fordult itt elő. Orosháza falusias állapota minden téren tetten érhető volt. Adódott persze néhány érdekesség, mint a Tóth Malommal átellenben keletkezett építési gödör és vízén a zenés korcsolya pálya, a nyári „bűzével”, de az általános képközeg lesújtón szegényes volt és ezt egyáltalán nem múlta felül a Gyopárosi nyári kisvonati döcögés.

 

Ehhez kapcsolható sok minden, még a kövezetlen Könd utcai dinnyepiac, a mai vásárcsarnokkal és az ABC áruházzal. Az Árpád kert és a Daubner cukrászda, Korzó mozi közti rész, a legjelentősebb épület az u. n. Polgári Kör volt a nagytermével. Ezen az állapoton próbált változtatni a városvezetés a hatvanas évek második felében, amikor is még ez a kulturális objektum is leégett. A Kisbirtokos ház báltermében varrógépek, a volt „a 48-s Körben” (négy-öt billiárdasztal és kártyázás) az összedőlés felé tartva, azonnali cselekvést követelt. Ilyen célokra országos pénzalapra számítani sem lehetett, mert ez idő tájt Megyei közhangulat volt, hogy mit akar még Orosháza, ott az üveggyár, az olajosok és a többi. Erről volt is már szó.

 

A városvezetése a „gyűjtögetési” koncepció útján próbált megoldást találni és legolcsóbbnak egy adaptálós létesítés jöhetett szóba. Kínálkozott is, és ez volt az Ajkai Művelődési Központ épülete. A várható legkisebb összeg is huszonegymillió forintot jelentett. Csupán érzékeltetési okból említem, hogy akkor egy 48 m²- OTP lakás 130 ezer Ft-ba került. A pénzgyűjtés az igaz, megértő és segítő cégvezetők és más személyek jóvoltából körvonalazódott: Szokup Lajos az üvegipari igazgató ötmilliót (egy negyedét) vállalt. Az Olajipar (OKGT vezérigazgató) Bese Vilmos három és félmilliót adott. Az országos Tervhivatal (OTH) Hárommillió-háromszázezret, a SZOT egymilliót és a többit a Megye (Klaukó Mátyás) és a város kaparta össze. A doboztetőt azonban a még hiányzó egymillió miatt kellett fészertetősre levágni, ami esztétikai hátrány lett és persze külső bírálatok kedvenc élcelődési aduja. Orosháza mai, vagy korábbi városias arculatát a gyenge minőségű fölszint és egyáltalán nem építészeti örökség jellegű épületek jelentették ezért a városkép csak többszintes lakóházak által formálódhatott és a sok száz, vagy inkább több ezer lakás a gazdasági fölemelkedésünk, a sok száz munkahely, kenyérkereset alapján és a hatalmas cégi háttér – a mostani (húszéves) iparűzési adó tette lehetővé, hogy városi méretű lakossággal nem lettünk Mezőtúr.

 

Az utókor valósághű tájékoztatása

 

Azért fogalmazok kategorikusan, mert tucatnyi – ha nem több olyan van itt, amiben félrevezették a közvéleményt, elsősorban azért, hogy az MSZP vezér személyiségi szidolozása, magasztalása, világító toronnyá magasodhasson. Azért íródott úgy a Kórháztörténeti bevezető (már, minthogy itt kezdték el tervezni az üveggyárat és csak úgy jött az új négyszáz ágyas stb.) Ugyan ez vonatkozik a Zombai ügyre, a Czina iskolára és jó néhány más esetre is. Azonban talán sorrendjében a jelentősebb településpolitikai történeteket kellene tisztába tenni. Valamint még is csak összegezés kellene arról, hogy mi is történt a két világháború közti negyedszázad során. Miféle rendszer, községvezetés és személyiségek voltak itt és főleg az exponált mostani dolgokban, milyen álláspontot képviseltek.

 

Itt elsősorban három fontos személyről kell szólni:

 

= Csizmadia András bátyánk, mint említve volt a magyar parasztság elismert képviselője volt és egészen kormányzó látókörébe került. Nyílván a jobboldal a kormány támogatóként érte meg az 1944-es évet, de a Hitleri politikát, megszállást elutasította. Már 1944 októberében az új községi vezetés működéséhez úgy tudni ötvenezer pengővel járult hozzá. Keresztes Mihály személyesen beszélt nekem arról – aki a Dél-kelet Magyarországi KOMMUNISTA Párt titkára, majd a megye főispánja volt, – hogy készültek 1944 decemberében egy képviseleti csoporttal Debrecenbe menni és Csizmadia András is csatlakozott, de a mostani üveges emlékhely magasságában megállította az orosz (szovjet) katonai gépkocsit és leszállt, hazaballagott. Komoly tisztséget szántak neki, de az elszállt. Később durva atrocitások, meghurcolások érték a családját, ami mélységesen elítélendő. Én magam a Szenttornyai Községháza előtti szereplésére emlékszem, amint mezítlábas gyerekek ott bámészkodtunk és az ott lévőket, aztán elhívta a Hangya kocsmába.

 

= Dr. Torkos Béla Orosháza Országgyűlési Képviselője (MÉP) keményen jobboldali személyiség és a Zombai kérdésben Csizmadia András és Kovács Andor Evangélikus Fő esperes álláspontját képviselte. Vele érdekes, személyes találkozásom is volt 1957 végén. Ugyan is ebben az időben többen fölkerestek (Hézer Béla bankfiók-utazási irodavezető, Tobak Edit, aki szélsőséges jobboldali szellemiségben beszélt. Dr. Torkos, okozott meglepetést, mert beszélgetésünk során elővett egy hiteles okmányt és közölte, olvassam el, mivel az orosz szöveg nekem nem okozott gondot. Lényegében egy pecsétes igazolás, felszólítás volt a Magyarország területén működő (1944 vége) Szovjet katonai parancsnokságok felé, hogy a nevezetett, mint a Magyar Ellenállási Front tagját mindenben támogassák?! Az okmányt Malinovszkij Marsall írta alá.

 

= Kovács Andor Evangélikus Fő Esperesről volt már szó, de újból aláhúznám a Zombai kapcsolatok, megítélések dolgában Ők, Ő és Fürst a mértékadók és nem a rendszerváltók sajátos érdekkapcsolati – Orosháza önálló városi érdekeit semmibe vevő háttérkötődések. Egyértelmű, hogy a mai testvérvárosi kapcsolatokig (egész Kínáig kiterjedően) eljutva az egykori elődeink szülőhelyéig is ez érvényes. Azonban ahogy Dőri báróék elzavarták elődeinket nem éppen a „hálaadásos kanossza – járásnak” van helye. Ha nem lett volna itt egy ilyen hosszúidős Zomba kultusz, majmolás, ez ma nem így vetődne fel.

 

Néhány apróbb esetről

 

Már említettem, hogy a város 12 éves MSZP regnálása alatt, a vezéregyén sorozatos személyes tekintélynövekedésének volt a szorgalmazója. Ezért elvárta, hogy az adott leírások is azt tükrözzék és külön alkalmakat is így rendezett meg. A becsvágy énrám különösen sértően mutatkozott meg. Legjobban éppen az u. n. „Czina Iskolai” névadás verte ki a biztosítékot. Maga a névadás is Szokup Lajos személyiségét igyekezett háttérbe szorítani, hiszen az egész iskola az egyáltalán nem Czina Sándor kizárólagos műve volt. Ugyanis Orosháza – bár a legnagyobb,- de az Üvegipari Művek egyik gyára volt és minden érdemi támogatások (beruházásiak meg egyértelműen) csak a vezérigazgató egyeztetésével és engedélyével történhettek, amivel itt sose volt probléma. Tehát vezérigazgatói engedély szülte mind azt, ami ott lett. akár a feszített víztükrű Gyopárosi medencéig. Ez persze semmit se von le Czina Sándor érdemeiből, de ez így igaz!

 

Másrészt egy emeletes nyolc tantermes iskola létesítése és beruházása a megye iskolarendszerbe az nem a téglafalak felhúzásából áll. Az igazi költség is az iskola belső szakirányú kivitelezésével-berendezésével jelenik meg. Túl ezen az éves működés feltételei, az országos normatíva biztosítása, a tantestület és fizetése elképzelhetetlen az illetékes felsőhatóságiak hozzájárulása, fedezet biztosítása nélkül. Az üvegipar kiállítási tablóján található a Békés Megyei Népújság képes tudósítása számolt be (1978. aug.) arról, hogy Dr. Gosztonyi János (az egykori Vas megyei első ember, aki hozzájárult a Celldömölkre tervezett üveggyár orosházi telepítéséhez) Oktatási Államtitkár ünnepi beszéd kíséretében adta át az új iskolát. Hát ez volt az a második nagy esemény, ahol a nevezett személy – és nem véletlenül – Orosháza igaz barátjaként újból és így segített nekünk, orosháziaknak. A „biztosíték kiakadás” azáltal adódott, hogy amikor a regnáló polgármester ezeket az átrendező akciókat művelte a „Czina Sándor” névadáskor amire Szokup Lajost is meghívta és Ő felhívott este telefonon, hogy mi van velem, hogy nem mentem el, hiszen közvetlen és közvetett a szerepem az iskolaügyben is jól tudott. Hát én meglepve közöltem, hogy a távolmaradásomnak prózai oka van, hogy még hivatalos meghívót se kaptam, de most hallok először egyáltalán a névadásról. Hát igen: no, comment!

 

Ezekhez még annyit: az üvegipari iskolaépítés orosházi közügy volt. Építő brigádok segítettek így az Állami Gazdaságtól is, és a vezető Varga István kitüntetést vett át!

 

Felülemelkedettség – tanulságok

 

Orosháza a sátorveréstől a jelenlegi megyeileg is kiemelt állapotáig csak úgy juthatott el, hogy időről-időre képes volt a saját belső, negatív törekvéseiben úrrá lenni és az országos politikai korszakok során is megőrizni identitási értékeit, érdekeit. Ez a legnehezebb, hogy a nagy politika tűréshatárait felismerve bölcsen cselekedjünk. Ha kellett Kossuth családjának segített és a negyvennyolcas eszmék szellemében támogatta a félmegyényi választókerületben Táncsics Mihály elsöprő győzelmét 1861-ben.

 

Az Evangélikusoknak meg olyan lelkipásztoruk volt Veres József, hogy országgyűlési Képviselőként is kiállt az 1891-s véres május elseje kapcsán perbefogottakért. Talán mostanság, azért szorul gondozásra a sírja?!

 

Volt itt „48-as Kör” 1958-ban is a Thököly utcában, de a nagy durranások” a gáz, az üveg és sok más átrendezték a település társadalmi arculatát. És a sodrások nem csak a jót, de hordalékot is hoztak. Ez, nem válogatott és az a nemes lelkületű evangélikus szellemiség, amelyet Fürst Ervin és Kovács Andor képviseltek, ahogyan itt közérdekű gimnáziumért fáradoztak, sokan épp gyűjtögetéssel szedték össze a pénzt és a község csupán használatba adta hozzá a Horthy Miklós u. 3. sz. öregépületet (ahol felépült a II számú új iskola. Vajon, hogy harmonizál mindez azzal a közel – vagy inkább milliárdon felüli evangélikus egyházi kistafírozással és sír jograblással, amit itt 1994-ben véghezvittek?!

 

De, ha mégis megtörtént, hol van az a Fürst és Kovács Andori, netán Koszorús Oszkári hivatás és erkőlcsi tartás, hogy ezen korrigáljanak és az Alvégiben, – visszaadjanak területet, köztemető (nem szegények temetője) céljából, hogy a város legalább egy Békéssámsoni szintű ravatalozót és más kapcsolódó dolgokat létrehozhasson?! Ezt, igenis adják vissza a Grófi földön létesített Rákóczitelepi köztemetőt, miért nem elég ott egy evangélikus temető?! Akkor talán nem a szekrények tetején kell őrizniük a halottaik hamvait, mert nincs pénz a méltó temetésre és hiába kérik-tiltakoznak?!. A „Canonika Vititatió” szerint Orosházán volt 100 katolikus és 8000 ezer evangélikus 1816-ban. Húsz évvel ezelőtt másfélezerrel több volt a katolikus, mint az evangélikus. Miféle erkölcsi alapon tűrhető meg egy ilyen állapot, hogy a közeli orosháziaknak még csak a húsz százalékot sem kitevő evangélikusok uralják Orosházán a kegyeleti jogot, vagy inkább üzleti vállalkozást és elvettek több számos városi vagyont?!

 

A felemelkedettség minimum, talán elvárható?!

 

Fürst Ervin a háború előtti, Koszorús Oszkár a Kádári időkben volt községi, illetve városi testületi tag és esperes.

 

Orosháza elmúlt negyedszázada érdemi és igaz összegzést érdemel!

 

A szimbólikumok nyelvén méltatlan szólni ehhez a sok vihart, tragédiát megélt lakossághoz, beleértve mindenkit, azokat is, akiket a nagy gazdasági épülések hoztak ide közénk. Itt nem azoknak van igazuk és erkölcsi alapjuk, akik tiszavirág hatalmukat a lakosság megrövidítése, vagyon és sírjog szerzésre használták fel. Itt az ideje, hogy valamennyit visszaadjanak belőle, hogy legyen tisztességes kegyeleti lehetősége magának a városnak és nem „szociális temetkezésben”, hanem tisztességes köztemetőhöz, bent és Rákóczitelepen. Az utókór úgy is a valós tények és teljesítmények szerint fog értékelni-ítélni. Eszerint itt az igaz orosházi szellemiség reális valóság – városépülés, szépülés terén az utóbbi 5-6 év során beszélhetünk, hibái ellenére is. Ebben igen is Dr. Dancsó József személyisége, teljesítménye, vagyis az u. n. harmadik szakasz érdemel igazán elismerést. A tovább haladás biztosan bonyolultabb közegben zajlik majd, de jó lenne, ha mostantól egyértelművé válna: ez a mi városunk, Orosháziaké, amire méltán lehetünk és vagyunk büszkék, mert elődeinkkel együtt, mi tettük ilyenné és ez a mi otthonunk, amely annyi sok száz elszármazott, vagy sikert aratott fiára tekint tisztelettel. Ezért kell tovább gyarapítani, őrizni, tisztelni és szeretni. Az élet folytonosságához tartozik, hogy észrevegyük azt is, ami nem jó és korrigáljunk rajta, törekedjünk a nagytöbbségi konszenzusra.

 

A közéletiség és a településtörténet során is ideje lenne az érdemi értékrendiséget pontosítani és ne keverjük össze Darvast – Dumitrással! Lehet itt történeteket írni Thék Endréről és miért ne! Azonban hazai és nemzetközi szinten Darvas írói teljesítményét nem ilyen alapon kezelik. Japánban is kiadták könyvét „Egy paraszt család története” és konferenciát rendeztek (Dr. Szabó Ferenc is meghívást kapott és egy ottani kutató pedig ide jött el?! A józan realitásérzék és felülemelkedettség összeegyezhetetlen a Zombai felpörgetéssel és a harangbálványos templomi városi ünnepséggel, amely mélyen megosztja Orosháza lakosságát.

 

Legyen földműves szobor, de ezért azt nem árt tisztázni8, hogy az orosházi fölművelő gazdatársadalom többsége, nem a mai birtokos fogalommal harmonizál. A háború előtti birtokszerkezet (Orosháza és Szentetornya külön-külön, és együtt is) adva van és nem keverendő össze a „licit” jegyében létrejött helyzettel. Amúgy Gróf Zichyék is ki licitáltak háromszázötven hektárt, hogy saját jövedelmi (vagy szórakozási) viszonyaikat növeljék. Az én apám is gazdálkodott három hektár saját és hat hektár feles-árendás földön, hogy mi ne legyünk cselédek. Tehát csak óvatosan a földmíves hagyományokkal!

 

 

Orosháza jelenlegi lakosság szerkezete

 

A nyilvántartott háztartások, lakások száma mintegy tizenháromezer. A lakosságon belül a nyugdíjasok és járadékosok száma közel, vagy legalább, kilencezer, vagyis a tizennyolc éven felüliek estében ez igen magas arány. Azonban ez nem azonos a községek elöregedési állapotával. Mert a hatalmas gazdasági és városépülési program megvalósítói lettek itt nyugdíjasok. Tehát azok, akik létrehozták saját időskori létalapjukat, és ha azt szétcincálták azért, nem ez a generáció a bűnös. Más aspektusból a központi alapból érkezik ide évente közel tizenegymilliárd forint. Ezt, itt használják, költik el ezért egész Orosháza hasznára is van. Az más kérdés, hogy ez a nagyszámú szegényes sorsú ezreket is jelent, akiknek segíteni kell és bizonyos tüneti akciók el is kezdődtek. Ilyen akció a nyolcvan felettiek gondozásos besegítéseik. Azt ma már egyértelművé kell tenni, hogy állandó és érdemi, intézményes megoldás kell az általános egészséggondozás és létezési besegítés területén, beleértve napi ebédelési lehetőséget. Ez ma már nem „Illés kondérozási” kategória, ami egy nagy látszat-látvány a maga sajátos akciós környezetével. Itt minden nap kell az a meleg étel és ezres nagyságrendben, és nem amolyan helyi „Sipőcz konyhás” alapon. Elég gazdag ez a város ahhoz, hogy megoldást találjon és kezd is kialakulni ez az ebéd elfogyasztás (befizetéses) vagy ebédhordásos alapon.

 

Ugyan így jogos kérés-kérdés, hogy legalább a hetven év felettiek mentesüljenek a szemétszállítási költség alól. Ha Szentesen egy jóval szegényebb iparűzési adóbevétel mellett, ez térítésmentes, akkor miért nem lehet itt ezt megoldani?!

 

A politikai szervezetek a saját programjaikat elkészítik, meghirdetik. E téren sem árt a kellő körültekintés, és talán akkor nem adódnak valóban fonákos (kabarés) esetek, hogy egy Szocialista Gyerek Alapítványnak tévedésből egy korábbi egyházi méltóság nevét adták?! Talán ösztönös önzőség szülte az itteni MSZP vezetőknél a Churcili beütést: nincsenek érzelmek, elvek, csak érdekek.

 

A jövőt csak a közérdek és közös azonossági konszenzus jegyében lehet sikerrel egyengetni. Az elmúlt negyedszázad során nem igazán volt erre jellemző gyakorlat. Csak remélni lehet, hogy az őszi választáson felébred az orosházi választásra jogosultak többségében a kötelesség és felelősség tudat, hogy azért mégis csak el kell sétálni, szavazni és az arra érdemeseket bejuttatni a városi testületbe.

 

Valamit ideje látni és tudomásul venni

 

Orosházán valóban úgy telt el jó egy évszázad, a letelepedéstől, hogy az egyházi és községi településvezetés és okmányozás összeolvadt szó szerint. Erről Kovács Andor részletes leírást ad. Azonban ez az abnormális állapot 1860-tól megszűnt. Az 1961-s Országgyűlési választáskor már országszerte és itt is elkülönült világi, polgári rend érvényesült és már ebben a közegben lett itt képviselő Táncsics Mihály is, de az evangélikus egyházvezetés, ezt ellenszenvvel vette tudomásul. Amikor meg az Ő lelkészük (a snájdig megjelenésű) Veres József lett országgyűlési képviselő, annak haladó, felvilágosult mentalitását bírálták, vagy éppen elutasították. De, hát ma 2014-t írunk?!

 

 

Témazáró

 

Újból előveszem az „Orosházi Napló” 1990. szeptember 6. számát: „Orosháza Polgárai” c. felhívást a koalíciós pártok (MDF? FKGP, KDNP) 17 pontos választási programját; tízezer létminimum alatti (1/3?) „önerős” megsegítéséről (?!) az ügyeskedők visszaszorításával elkerülni a megszégyenítő „népkonyhák” felállítását, igazságos földtulajdon rendezést, az üzemi dolgozók beleszólását a vezetésválasztásba stb. Tehát egy szó az egyházakról, pontosabban az evangélikus egyház több százmilliót érő vagyonhoz juttatásáról, az összes temetők kisajátításáról stb. stb. A 17. pont kiemelt értékű: „Szigorúan hiteles embereket az önkormányzatba”. Miféle hiteles emberek voltak azok, akik Orosházát és annak lakosságát, kegyeleti sir jogait a már említett példátlan orosházi önkényes döntéssel sújtották, meggyalázták? (Lényegében az akkori koalíció pártjai ma nem léteznek).

 

Csodás és igaz a záró mondat: „Orosháza legyen az Orosháziaké”!

 

Igen valóban ideje, hogy így legyen!

 

 

Mi nyugdíjasok és képviseletünk

 

Valakik mondogatták, hogy nem szeretnek minket, hogy még egészen időskorúak is csak gondot jelentünk. Aztán elszállnak az évek és őket se fogják kedvelni, akik ma ezt a példát mutatják gyerekeiknek! A régebbi „nagy fülű világban” is voltak esetek, hogy „édesapának” addig kedveskedtek, amíg a földet-vagyont rájuk nem íratta. Az orosházi nyugdíjasok döntő többsége egy a mai, ilyen város alapozója volt, és ezért lehet itt ma, rengeteg „bulizás” és sok-sok minden más, mert a mi hozományunk lehetővé teszi.

 

A városi Nyugdíjas Egyesület és a nyugdíjasház, a város és a mi önkéntes tagjaink közel két évtizedes építő-gyarapító és közhasznú cselekedete, összefogása hozta össze, nem csak Orosháza, de Békés megye legnagyobb idősforgalmú létesítményét. A folyamatos egészségmegőrzéstől, a klubok működése és tucatnyi akciói, – kirándulások, és a hagyományőrzés, a kulturális szereplések sikerei a bizonyság erre. Elég itt csupán a 2014.junius 27-29 között megrendezett Országos Nyugdíjas KI MIT TUD vetélkedőjére utalni, ahol is a „Nagyik” tánccsoportja „Arany” minősítést ért el és a prózamondásban Juhászné Marika „Ezüst” minősítést kapott. Orosházán a Töhötöm 46. utca sz. alatti házat úgy ismerik, ahol állandó nagy élet folyik és a közjavát is szolgálja. Az új civiltörvénynek megfelelően elkészült Alapszabály alapján a törvényességet betartva 2014. március 18-i közgyűlésen megválasztott vezetés végzi a munkáját. Ezt az Egyesületünk önkéntes közhasznúsága, a használatba kapott ingatlan gondos rendben tartása és a város rendszeres, éves szerződéses támogatása biztosítja. Orosháza városa is értékei közé sorolhatja, hogy Békés Megyében nincs még egy ehhez hasonló Nyugdíjas civil szerveződés

 

 

 

Utószóként

 

Én magam, az egykori még önálló Szentetornyai Kopogi, kisparaszti család, három fiú gyermekének egyike eljutottam döntően saját önfegyelmem, törekvésem által, mint árvagyerek egy jókora kerülő után, hogy szülővárosom, Orosháza javára tehettem, mert első vonalbeli, de végig közéleti emberként (1957 őszétől napjainkig) a közjavát szolgáltam. Serdülő ifjúként a Kopogi KIE- szerveződésében vettem részt a tehetséges és közjavát szolgáló Koszorús Oszkár Evangélikus lelkész egyengetésével. Aztán a háborús napok-hetek személyes élményei is jól élnek az emlékeimben. Mondhatni Orosháza legtragikusabb háborús eseményei éppen itt történtek a fenti Katolikus templom környékén az oroszkatona – aki vízért ment – értelmetlen lelövése a katolikus pap által és megtorlása, bár a nagyobb retorzió elmaradásában jelentős szerepe volt Németh Verának (apja hadifogolyként orosz asszonyt hozott magával az első világháború után). Máig homály fedi a Stifler malmos család brutális lemészárlását, valakik közreműködésével (vagy oroszok, vagy oroszegyenruhába öltözöttek). Én magam is jól emlékszem a két gimnazista lányra, mert oda jártak a Kopogi evangélikus templomba. Mindezeket a tizenhatodik évemet átlépve és későbbi időkben éltem át és sok mástörténettel kiegészülve, mint az 1944 karácsonyi műsoros szereplésünk Árpádhalmon (MADISZ) ahol a háromtagú zenekar élén én hegedültem és az ukrán Maltyi Litinánd (alhadnagy) és Helbert Jóska (a Czina iskolaépítők brigádvezetője) egy- egy zongorán volt a kísérőm, az iskolateremben és a kastélyban. Az estére ígért bográcsos éjjel egy órára elkészült. Az én „répa-vodkás felavatásomig”, sajátos háborús emlék maradt. De azért soha többé ne kerüljön sor ilyesfélére, a 70. évfordulóra emlékezve.

 

A kitárulkozó új világlehetősége a fővárosban 1947 végén a Jancsó Miklós féle Művelődési Akadémia hallgatója lettem és vele egy szobában a NÉKOSZ világban a Mária Terézia laktanya romjaiból kialakult néhány helyiségben. A Rákosi politika – NEKOSZ szétverése a kényszerű „pályamódosítások” során, 1957 végén. Orosháza élén, a szeretett szülőváros épülése – a tragikus meghurcolások az Orosházi Állami Gazdaságot vezetve mára már mind a tanulságos múlt. Azonban, ez egyben olyan életiskola, a mai kifejezéssel eléggé exkluzív és nem túl sokan vannak a birtokában. Az is egyértelmű tény, hogy a közgyarapítás és nem a saját kétes alapú vagyonosodás útján lettem egyszerű mai orosházi nyugdíjas és a Nyugdíjas Egyesület elnöke immár huszadik éve. Ezt is, mint az előzőeket tisztességgel tettem. Talán ez ma nem igazán sikk, de „nekem jó, ahogy van” és egész családommal büszkén, emelt fővel járhatok, akik még élünk a mai Orosháza utcáin. Talán a leírtak segítenek az orosházi hiteles történetösszegzésben is. Talán bő lére sikeredett, de a semmiből, semmi se hasznosul.

 

Orosháza, 2014. május-július.

Dr. Násztor Sándor

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


2 − = 0

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>