Személyes búcsú Jancsó Miklóstól

5
február2014

jancso_miklosA nagybetűs élet első lépéseinek egyengetője
volt számomra a kopog-szentornyai kisparaszti csizmás legénykének a napokban elhunyt zseni Jancsó Miklós.
A sors jóvoltából – a centenáriumi év – 1948 legelső napjaitól fél éven át volt atyai segítőm és
voltunk együtt – még tizenöten – egy legénységi
háló és tanuló teremben vele az Üllői úti – félig romokban lévő – Mária Terézia laktanyában.
Most a döbbenet, a kegyelet, a hála és tisztelet mondatja velem : nyugodjál békében.
 

Talán, közel tíz éve már, egy súlyos betegsége idején a rövid klinikai halálból jött vissza közénk. Akkor, derűs és sajátos életfilozófiájához híven, adta hírül : jelentem, odaát nincs semmi ! A mostani távozása végleges.
Annak idején 1947 nyarán – őszén a Kulturális ( Kultusz ) Minisztérium pályázatán sikeresen szerepelve én is felvételt nyertem a Muharai Elemér vezette – akkor induló – „Népművelési Akadémia” – ra, amely az említett laktanyában nyert szükség szintű elhelyezést, amolyan NÉKOSz – kollégiummal egybekapcsolva. A valóságban ezt a „kiscsoportos” intézményt a Vácon született és Kolozsváron is tanult, rövid hadifogságot átélt, egyetemet végzett, kiváló képességű Jancsó Miklós vezette néhány társával : Dr. Költvélyesi Géza esztéta, Béres Ferenc ének ( bár akkoriban a saját készítésű furulyáján játszott).
Mi a hallgatói csoport – köztük hárman békésmegyeiek ( Zagyva Béla hör.ezredes békéscsabai, már elhunyt; Halász János kondorosi; valamint én az orosházi ) elég magas részarányt jelentettünk.
A méteres vastagságú és boltíves helyiség, nappal a tanulás és hajszás gyakorlati foglalkozás , majd éjszakai szállás helyszíne volt. Engem, mint a legfiatalabbat és még várost is alig látott hátrányos helyzetű, alig tizenkilenc éves gyereket külön is istápolt a felzárkózásban.
Most, amikor megannyi méltatás hangzik el és írásos – képes interju közlés az általam megélt – átélt hónapokra még csak az egyszerűbb szárnybontogató, de általunk akkor is csodált, elfogadott sajátos egyénisége idéződik fel.
Soha nem felejtem el – és gondolom ez már így is marad – az a februári (5.) napot, amikor közölte velünk, hogy estére színházba megyünk, megnézzük Kassák Lajos : „És átlépték a küszöböt” c. színművet. Felhívta a figyelmünket, hogy oda- és vissza- menet jól nézzünk szét – figyeljünk, mert hazatérve élményeinkről mindannyian verset kell írnunk !
Hát összesen tizenkét vers született. Én se térhettem ki, azonban az „Első vers” című „izzadmányom” egyben az utolsót is jelentette, ahogy Zagyva Bélának is. A verseket máig őrzöm és hát a felkészültebbeké – tehetségesebbeké, ma is tiszteletet érdemlő, mint például : Ábrahám Ottó, Jancsó Miklós, Palotás, Szimcsák, Költvélyesi versei. Igaz, nehéz volt „beazonosítani” Jancsó Miklósét, hogy milyen „Katalin” köré fűzte gondolatait.
Ő nemcsak egy oktató volt, hanem a kicsiny intézmény egész létezésének – működésének a felelős vezetője, az anyagiak megteremtésétől, a képzési programoktól – az akkori nyomorúságos időkben – az étkezés biztosításáig.
Mi, naposi rendben, naponta ketten – ketten mentünk az akkori „Ludovika” konyhájára zománcos kannával – vödörrel (fedővel) az ebédért.
Jártunk más népi kollégiumok rendezvényeire, főleg az Üllői út környékére, az orvostanhallgatóké ott volt, ebben kollégistáskodott az orosházi Ács Ilona.
A Nagyvárad téren volt a Művészetiek kollégiuma.
A filmgyárba egy kis statiszta lehetőség okán jutottunk el, így láthattuk a „Beszterce ostroma” c. film felvételeit.
Jancsó Miklós később a való élet jó ismerőjeként készítette filmjeit. Így a „Fényes szelek”–t is, hiszen ő maga is benne volt a NEKOSZ világában. Amit aztán a rákosista politika vert szét, a narodnyik veszély (?!) vélt ürügyén. Ennek esett áldozatául a mi „Népművelési Akadémia” –nk is. Ez életpályánkat borította fel és kényszerített valamennyiünket pályamódosításra.
Az Ő példás karakterét tükrözi, hogy mindannyiunk jövősorsát igyekezett elrendezni.
Többen, átmenetileg a Pázmány Péter Tudomány Egyetemre kerültünk , de rövidesen másfelé sodort bennünket az élet. Én is a Bajza utcai József Attila kollégiumba kerültem, majd a Múzeum utcai Ifjúsági Központba (Dr.Gosztonyi János munkatársa voltam), ezt követően családi okok miatt vissza Békés Megyébe, s végeredmény képen Orosházára.
 

Jancsó Miklóssal elmaradoztak a találkozási alkalmak. Ő évekig Olasz országban élt. A többiek esetében Zagyva Béla amíg orosházán élt, többször is elbeszélgettünk. A hatvanas években Béres Ferenc erre turnézott és a régi „Alföld” – ben, szereplésekor és utána, meghitt, baráti időzésre került sor.
Minden esetre, azok az 1948–as hónapok egész életemre kiható értékűek voltak, és a nagy mester méltatóihoz csatlakozva, én magam is egy igazi nagy zsenit tisztelve gondolok rá, akinek a személyes sorsom alakulását is köszönve az őszinte hála és kegyelet emlékét örökké megőrzöm.
 

Dr. Násztor Sándor

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− 4 = 2

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>