Üzennek a pesti utcák!

12
december2014

Nem csak ezeknek – vagy azoknak, mindenkinek!

 
 
Valami különös – szokatlan dolgok történtek október 26-án, Budapesten: az állóvizet fölkavarták és a hullámok szétterjedtek az országban. Tízezrek vonultak át Budáról Pestre az első Facebook és Twitteres akció kapcsán, melynek fő szervezője az orosházi kötődésű Gulyás Balázs volt. A szemfüles orosházi médiás-internetes fiúk gyors tényfeltárása kiderítette, hogy a fő szervező az orosházi rendszerváltós polgármester dr. Gulyás Mihály unokája. Igaz, pontatlan a főcím: nem Ő volt a város első polgármestere (1946), hanem Német István. A rendszerváltás utáni elsőség igaz. Van hát min elgondolkodnunk nékünk, orosháziaknak is, politikusoknak – helytörténészeknek – közéletieknek vagy éppen a hétköznapi városlakóknak. Talán mindenekelőtt azon, hogy a pesti utcákon történt és történő eseményeknek vannak-e számunkra értelmezendő tanulságai és rendezni valói.
 
 
Talán azt is helyes megállapítani, hogy általában a fővárosok, és történetesen a miénk, Buda és Pest és Budapest meghatározó kapcsolódású volt évszázadokon át az ország és a mi szűkebb pátriánk, Orosháza számára is. Ha közvetve is 1848-49-ben és később is történtek ilyesfélék: Kossuth családja rejtegetése, vagy éppen Táncsics Mihály Orosháza és környéke képviselősége során, amit aztán a „rendszerváltóink” csúnyán meggyaláztak, és a folytatók (MSZP-s vezetés) szentesítettek.
Tekintettel a nagy évfordulós időkre én is tanúsítani tudom, hogy hetven éve a főváros, Budapest akkori „üzeneteire” a Viharsarki Orosháza elsőként cselekedett. A romokban heverő város milliónyi éhezőjének Orosháza küldte az első élelmiszer-rakományokat és elsőkként mentek innét szakemberek – munkások az újjáépítéshez. Ablak nélküli buszokon, nyomorúságos szállóhelyeken, hónapokon át mentek sokan a Kovács Lajosok, Nagy Imrék, Helbert Jóskák, akikre ma is büszkén tekinthetünk, persze többségük már nincs közöttünk.
Én magam is részese – inkább útitársa, átélője voltam „fél tízenhétévesen” és árva gyerekként egy ilyen akciónak. Jól emlékszem arra a kis „lisztes karavánra”, amikor is bátyámmal, a közeli szomszéd Csizmadia Pista bátyánk és egy orosházi fogatossal (a Bájer-stráfkocsikkal), a szállítmány ügyintézőivel (Hörönpő és társával) elindultunk. A Szentes-Csongrádi hídroncsok közelében a kompon, izgalmas átkelés után a gáti úton haladva nagy harangzúgásra lettünk figyelmesek. Egy városból felénk tartó biciklis tájékoztatott bennünket: azért harangoznak, mert vége van a háborúnak. Ez 1945. május 9-én volt.
Viszontagságos két nap után a délutáni órákban baktattunk a romos budapesti utcákon esetenként útakadályt is arrébb tolva a Tűzoltó utcai (ötven valahány számú) volt „sváb fuvaros” földszintes házáig, ahová beszállásoltunk. Mi, a portáséknál kaptunk helyet (?!), mint szállást, mert az öreg épületben a kétosztatú helyiségüket osztották meg velünk, mármint a padozatot, az alul pokróc – fölül pokróc jegyében. Egy kis kortyolgatás után mesésen megpihentünk. Juliska néni és a nyugdíjas, szervezett munkás, Sanyi bácsi, amelyen társbérletben osztozkodtak, így a két nap során nem unatkoztunk. Az ügyintézők intézték a rakomány sorsát, közben mi is lebonyolítottuk a kölcsönösen előnyös, amolyan „barteles”, árucserét. A közel- környéken tettünk egy kis körülnézést, tanúi voltunk nem csak a pusztulásnak, de az élni akarás önzetlen emberi erőfeszítéseinek is, és ezt máig emlékezetemben őrzöm, mint az akkori „pesti utcák üzenetét”: igen is lesz magyar újjászületés. Aztán rá két és fél évre pályázat elnyerésével újból pestre utaztam a Muharay – Jancsó Miklós (a híres filmrendező) féle Művelődési Akadémiára, ami a Rákosista politika következményeként tiszavirág életűnek bizonyult.
Visszatérve a mához (a „kályhához”), a pesti utcák ma újból üzennek valamennyiünknek, hogy nézzünk körül, hogy mi is lett itt „Magyarországon” falvainkban, városainkban. Ne valamilyen politikai és pártkötődések, hanem a valóság, a tények, az emberiesség – tisztesség – becsület (ha még van belőle? – kell, legyen!) követelményei szerint. Ne szajkózzák itt állandóan a kommunista diktatúrát, a Kádári időket, mert a sors különös játéka és az emberek ezreinek verejtéke – tehetsége által Orosháza történetének ez egy „arany korszaka” volt (1958-1988). Ez alatt a harminc év alatt több mint nyolcezer új munkahely létesült, öt és fél ezer lakás épült. Az időskori létbiztonság eredménye a kilencezer körüli nyugdíjas járadékos, akiknek ez évben tizenegy milliárdot fizetnek ki és azt itt költik el.
Amikor a rendszerváltás utáni első országos vezéregyéniség Torgyán „bubi” Orosházára lovas bandériummal kísérve befutott, arról beszélt, hogy a korábbi évek kommunista vezetői megszedték magukat és el kell tőlük venni és vegyék ki a földet a Tsz-ből, mert akár 5-10 hektáron virágzó gazdálkodás lehetséges?!
Hogy is volt – lett – van ez?!
 
 
Orosháza egyetlen első – második számú vezetőjének (Sinkó, Süle, Násztor, Gonda, Mihály, stb.) semmilyen átlagos orosházitól eltérő vagyona soha nem volt. De talán egy másik „toplista” valóságos tényei irdatlan döbbeneteket váltanának ki, na és persze, ha az egész család birtoklása kerülne nyilvánosságra! Az óriási gyarapodás és még csak egy „liliputi Széchenyi” se akad köztük?! Hol van egyetlen említésre méltó néhány milliós jótétemény? A Nyugdíjasok Egyesülete – HÁZ-a javára a sok újgazdagtól nem jön össze az 1% jegyében, még csak félszáz ezer forint se?! Ejnye-ejnye!!
Na és mi van – mi lett volna, ha 1958 őszén, ha nem hozzuk át Tótkomlósról az olajbányászokat (Sinkó – Násztor)?!
Mi van – mi lett volna, ha 1960-ban Orosháza akkori első embere nem viszi keresztül Vas megye első emberénél, hogy engedjék meg – járuljanak hozzá, hogy a Celldömölkre tervezett üveggyár ne ott, hanem itt, Orosházán épüljön fel?! Talán akkor is lenne üvegszobros főterünk? Ma Orosházán van a magyar üveggyártás 98%-a, az üveg városa vagyunk! Na meg az új négyszáz ágyas kórház 1967-ben a 120 ágyas toldalék helyett? Vagy az új (akkori) Művelődési központ és egyebek.
 
 
Október 26-tól napjainkig
 
 
Az egész elindítója Gulyás Balázs, a rendszerváltó polgármester unokája. Bizonyára sokan sokféleképp vizionálnak és fent is elhangzanak „gyanúsítgatások”, de a lényegen mit sem változtat: Ő indította el a magyar közélet új hullámát bátran és sikerrel. Azóta permanensen „zajlik” a főváros és vidék. Az ország felelős vezetői el kell, hogy gondolkodjanak a helyzeten. Azzal kezdtem, hogy mindenkinek szól a pesti utcák üzenete és szinte mindenféle vonatkozásban. Nincs okunk kétségbe vonni a legifjabb orosházi Gulyás emberi tisztességét – szándékát. Az itteni fiatal generációnak talán el kellene azon is gondolkodnia, hogy nékünk van 1848-1849-es kötődésünk is az akkori nagy progresszióhoz és a fővárosban történtekhez.
Hiszen a pesti ifjúság lázas robogással ment fel Budára és hozta ki és le Táncsicsot börtönéből. Később itt rejtegették orosházi hazafiak Kossuth családját és 1861-ben elsöprő győzelemmel lett Orosháza és környéke képviselője Táncsics Mihály és lettünk mi Táncsics városa. Hogy merték itt mégis a rendszerváltók meggyalázni az emlékét és a nevét viselő nagyhírű gimnázium főbejáratánál lévő szobrát a tér szélébe egy pöcegödör tetejére száműzni?! Miféle baloldali MSZP városvezetés volt az, amelyik szentesítette tucatnyi év során?! Nem volt és nincs az orosházi fiatalságnak erről véleménye, legyenek bármilyen politikai közösségiek vagy azon kívüliek?!
Ilyesféle üzenetek is érkeznek a pesti utcákról.
Sokféle furcsaságokat, igazságokat ismerhetünk meg, ha nyitottak vagyunk és leszünk. Ezek alapján kell véleményeket – elhatározásokat kialakítani. Talán akkor végre merünk arról is határozni, hogy Orosháza történeti múltja városi – polgári ünnepségeinknek a helye a városházában van és nem az egyik templomban. Vagy éppen az 1891-es véres május elsejei tragédiájára a városnak kell emlékezni és semmiféle „véres pártkabarézásnak” „fáklyásozásnak” nincs helye. Az „Emlékoszlopot” Orosháza városa állította és nem valamelyik párt. Szabályozásra – testületi döntésre van szükség.
A „pesti utcák üzenete”: a társadalmi kohézis építése és nem politikai – vallási (ténybeli) megosztottság elősegítése. E téren ne akarjunk, ahogy mondják „pápábbnak lenni a pápánál”. Jó tudni, hogy a Katolikus egyház élén ma egy konstruktív és szegénypárti vezető áll. Ő jól fogalmaz: nem a jótékonykodás az elsődleges, hanem a szegénység megszüntetése. Orosházira fordítva ez az idősek – egyedüliek- elesettek esetében a városi – intézményes és térítés, de kedvezményes ebédelési lehetőség a lényeg.
Hogyan fér ez össze az itteni százmilliósok vagy milliárdosok luxusvilágával?!
A napokban a Magyar Katolikus Egyház bíborosa fejtette ki aggályait és figyelmeztetett is, hogy a világnézeti semlegesség elvét nem lehet felrúgni a szociális ellátás területén sem. Ilyesféle ferdeségek voltak kialakulóban az előző kórházigazgató és háttértámogatói által, ami remélhetőleg és a tapasztaltok alapján már múlt idős kategória.
Netán át kellene gondolni, hogy az „ökonumikus” fügefalevéllel ne takarjuk el azt, amit el kell ítélni. Az evangélikus egyházgazdagítás, a temetők bekebelezése, sírjogok elvétele, hogy Pannonhalmán ma is van köztemető is, itt nincs? Ez Orosháza szégyene! Adják vissza egy részét, hogy méltó állapotok legyenek!
A múlt történései kapcsán szigorúan a megismert tények alapján szabad értékítéletet mondani. Attól még, hogy miféle rendszer volt, itt találták ki a „Rubik kockát”! Ugyan kit érdekel, hogy ki kormányzott, amikor az „orosházi kenyér” diadal útját járta. Ugyan ez vonatkozik Orosháza kiemelkedésére és sok más országos esetre.
 
 
Szörényiék jubileumi koncertre készülnek. A vele készült interjúban érdekes történeteket említ. Ugyanis a Kádári időkben elég sok hátrányos elbánást éltek át, de az ellenkezője is igaz. Megemlíti, hogy szerettek volna végre egy „kőszínházban” is szerepelni, ezért bejelentkeztek az akkori idők ún. „kultúrpápájához”, Atczél Györgyhöz. Egy héten belül fogadta őket. Közölte velük: „Tudják, én nem szeretem magukat, de az „István, a király”, mint téma magyar és a mű zseniális, ezért a Nemzeti Színházban a helye”. Szörényi reagálása, hogy „majdnem lecsúsztam a szék alá”. Az ígéret megvalósult. Manapság szerinte ez sokkal nehezebben megy?! Ilyesfélék is voltak.
 
 
Számomra emlékezetes – bár nem voltam jelen – a múlt évi május 17. városi testületi ülés több vonatkozásban is, elsősorban Fetser János gyalázkodása a Véres Május elseje – „kabarézása” és „fáklyásmenete” kapcsán. Túl ezen arról is beszélt, hogy dr. Gulyás Mihály fia az MSZP-tag és fontos tisztséget tölt be (d. Medgyessy tanácsadója volt). Az „új hullámokat” elindító unoka viszont otthagyta az MSZP-t és különösen az itteniekkel, a viharsarki baloldaliság ledózerolóival nem kokettál.
 
 
Orosházának új választott képviselőtestülete, polgármestere és alpolgármesterei vannak.
 
 
Voltam személyes találkozáson – egyeztetésen velük, a polgármesterrel és a két alpolgármesterrel. Ez még a pesti internetes megmozdulás előtt volt, de én magam is irritáló példákat és személyes sérelmeket is szóvá tettem. Azóta nem sok történt itt.
Azt azonban megismétlem, és a „pesti üzenetekkel” is harmonizál: ez a mi településünk a por és sárfészek állapotából Békés megye ipari – gazdasági központja lett és a jóval milliárd feletti iparűzési adóbevétele ma is a Gyulainak közel a kétszerese. Ezek és sok minden más létrehozói a mai idősek-nyugdíjasok, így lettünk mi az üveg városa és van üvegszobros főterünk.
Igen is át kell értékelni-értelmezni a jelenlegi idősügyi politikát, az idősek általános életviteli, ellátottsági, támogatási helyzetét, egészen az emberi megbecsültségi gyakorlatig. Döbbenetes volt az alkudozás azon, hogy a város és a MOL által létesített emlékműveket egyáltalán megkoszorúzzák-e a bányásznapon, mi mellettünk?! Remélhetőleg az üvegipariakkal ilyen nem fordul elő?!
A korrupciós és más meggazdagodások eseteire már egy korábbi írásomban is kitértem. Amik az üveggyárak vagy más hasonló kapcsolódási eseteit illeti a Tesco-telek ügyön át egészen a „szocialista Grófságig” döbbenetes. Ugyan miből is jöttek össze ezek a sokmilliárdos vagyonok, ha itt amolyan lepusztultsági diktatúra viszonyai voltak?! Ki is volt a polgármester akkor?!
Egyáltalán nem kell itt a szomszédba szaladgálni „tükörért”!
Ugyanakkor nem kell összekeverni a kétes eredetű vagyonszerzőket a vállalkozásra épülő gazdasági rendszerrel, cégekkel, és azon szereplőikkel, akik a munkahelyekkel és adóbefizetéseikkel, avagy közéletiségükkel Orosháza létalapját, jövőjét biztosítják. Ezt azonban az ott dolgozók által tehetik csak!
A legidősebbek nyilván több mindent megéltek és nem voltunk hibátlanok, de elsősorban a közjavát szolgáltuk az emberek méltó életviszonyaiért, kenyérkereseti lehetőségeiért. Az 1958-1988 aranykorszak közel tízezer új munkahelyet eredményezett és ezért van itt sok idős és nyugdíjas! A különféle gyalázkodások, mint ahogyan a rendszerváltás utáni bandériummal bekísért Torgyán bubi tette, hogy a kommunista rendszer vezetői meggazdagodtak, egy szóig sem igaz. Orosháza Kádárkorszaki összes vezetői között egy sem akad, aki a város átlag felettit birtokolt. Amúgy meg mi lett volna, ha annak idején nem hozzuk ide Tótkomlósról az olajbányászokat?! Ha nem érem el igaz, jó barátomnál, Vas megye első emberénél, hogy járuljon hozzá, hogy a Celldömölki üveggyári kapavágás mégis csak Orosházán valósuljon meg?!
Én magam egy totál csődös-botrányos Orosháza élére kerültem1958. október elsején, a huszonkilencedik születésnapomon. Megszakítással, de egy évtizeden át és a legviharosabb- fölemelkedős korszak szervezője – irányítója voltam. Büszkén tekintek vissza ezekre és tiszta lelkiismerettel az engemet és családomat ért retorziók ellenére. Büszke vagyok a családomra is, a tragikus elvesztések túlélésével együtt. Fáradozásom személyes gyümölcse a vagyon nélküli nyugdíj és egy kis házikó fele.
Valamit azért mégsem igazán értek. Elsősorban azt, hogy annyi közjó cselekedet, emberség, emberi tisztesség után, hogyan lehetséges az előfordult ígérvények ellenére, hogy az új városi testülethez kapcsolódó „külsősök”’ esetében engemet egy jól ismert, erkölcsileg és gyakorlatilag is kiselejtezett pap „lekörözzön”?!
Persze a józan és tárgyilagos társadalmi értékítélet és a realitásra ébredés és főleg az idő elrendezi a dolgokat. Én bízom abban, szeretett szülővárosom a mai megalapozottságokra építve a lakosság megtartó és élhető otthona lesz az itt élőknek. Talán valamennyit még én is tudok ebben segíteni.
 
 
Orosháza, 2014. december
 
 
Dr. Násztor Sándor

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 9 = 18

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>