Eötvös József

Eötvös József

(1813. szept. 13. Buda – 1899. 10.11. Pest)

„Ne higgy olyan gondolatnak, melynek szíved ellentmond.”

Születésének 200 éves évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést tartott az Orosházi Nyugdíjasok Hagyományőrző és Művelődési Köre, szeptember 20-án délután a Töhötöm utcai nyugdíjas házban.

A megemlékezés Pál Jánosné – mint a kör elnöke – bevezetője után, Dr. Szabó Ferenc történész, fő- levéltáros, a nagy magyar – báró Eötvös József – életéről, munkásságáról és Szenttornyához való kötődéséről szóló igen értékes ismertetőjével folytatódott.

Dr. Szabó Ferenc előadásában külön foglalkozott a politikus Szenttornyához való kötődéséről, felesége barkóczi Rosty Ágnes birtoka révén. Ugyancsak említésre került fia Eötvös Lóránt fizikus tevékenysége és kapcsolatuk jelentősége. Külön lett kiemelve együttműködése Trefort Ágostonnal való nemcsak sógori visznya.

Nagyságát az is mutatja, hogy ő az egyetlen, aki miniszter volt Batthyány forradalmi kormányában is, Andrássy kiegyező kormányában is.

A majdnem száz fős hallgatóság nagy érdeklődéssel hallgatta az igen értékes ismereteket a magyar közoktatás megteremtőjéről.

Dr. Násztor Sándor zárszavaival ért véget ez az Orosházához kötődő nagy magyar emlékünnepi eseménye.

MGZs