„Azok a szép (és szomorú) napok” – A mi „retrós” emlékeink

5
február2014

2014. január 23

 

Az ismertetés Dr. Gulyás Mihály és Dr. Násztor Sándor adatgyűjteményére támaszkodik.

 

A „Barnevál” és „másodvirágzása”

 

Orosháza első szezonális „gyára”, üzeme a baromfifeldolgozó vagy, ahogy később nevezték a „Barnevál”
(Baromfiipari Nemzeti Vállalat) volt.
A tizenkilencedik század legvégén, két ügyes olasz fiatalember Bartoló M.Bernardinelli és Filippó Szilvió egy  veronai kereskedő megbízásából, vásárlás, piackutatás céljából – amiből aztán feldolgozás lett – magyarországi portyázásuk során, Orosházán táboroztak le. Ez szülte meg az orosházi feldolgozást, az első – bár szezonális – orosházi ipari üzemet.
A háborúk utáni államosítás során (Barnevál) igazi üzemmé formálódva a hatvanas években már négyszázan dolgoztak és a négyszáz vagonos feldolgozás, érétkesítés már 250 millió forint árbevételt (termelési érték) jelentet.
Aztán 1966-tól az „új hullám” egy tehetséges és energikus ifjú Dr.Szép Ferenc agrármérnök közgazdász alig 27 évesen kapott igazgatói kinevezést. Az üzemi törzscsapat nehezen fogadta be a – félig gyereknek nézett és új szellemű – kezdeményező vezetőt. Történetesen az olyan intézkedéseket, hogy a beszállító tehergépkocsikon ezután nem hárman járnak (az egyik ír a másik…) hanem csak ketten, de több keresetért.
Aztán az országos értékű kezdeményezése, intézkedései, – melyek máig nagy értékűek – a baromfi konzervgyártás létrehozása többször is kiverték az üzemi biztosítékot. Az üzemi pártvezetés fegyelmit kezdeményezett. Ugyanis a konzervgyártás az nem sima feldolgozás, csomagolás, ahhoz bizony érteni kell. Ő megkereste és Orosházára hozta a szakma legjobbjait, elsőként az egykori Soroksári Konzervgyár tulajdonosát, a hetven éves Piroska Jenő bácsit, aki magával hozott még néhány nem „munkásmozgalmi múltú” embert. Így aztán a kihasználatlan „ló vágóhíd”-nak épült telepen létrehozták a ma is (szinte egyedüli) működő siker üzemet.
Én abban az időben Orosháza első embereként végig támogattam és nem engedtem meg semmilyen fegyelmit, hanem zöld úttal segítettem Dr.Szép Ferencet és így országos hírűvé vált vezetése alatt az orosházi, sőt később az összevont – békéscsabai gyár is.
A konzervgyári termékek széles skálája jött létre és korlátlan mennyiségben exportképes libamáj konzerv 709 tonna pástétom, 40 tonna erőleves hagyta el az üzemet, így összesen 22 féle termék készült.
A hagyományos feldolgozás és a Konzervüzem, az orosházi üzemet a magasba emelte nem beszélve a több száz ember és család megélhetéséről. Míg 1965-ben az üzemben 479 –en dolgoztak és az érték 437 millió forint volt.
Ez persze az akkori magyar agrárium virágkorához kapcsolódott, főleg a hetvenes években. Az üzemhez kapcsolódó „rajonból” elsősorban a 62 TSZ – ből (Termelő Szövetkezet) és hét Állami Gazdaságból 720-750 vagon baromfi és 42-45 millió db tojás érkezett. A gyár 30 országba exportálta termékeit.
A BOV orosházi gyára az országos élvonalhoz tartozott, ez még a rendszerváltás körüli és utáni években is folytatódott, amikor is a kitűnő páros: Papp József vezérigazgató és Ulbert István főmérnök embertisztelő – nyugdíjasokat támogatók álltak a cég élén. Azokban az években közel ezer ember, ezer vagonos feldolgozás teljesítményt nyújtott.
Aztán az általános leépülés, ahogy a sertés ágazatban, itt is végbe ment.
 

Az új remények a megvalósulás útján:
Nemrég az „Orosházi Élet” 2013. december 13. száma első oldalán adta hírül:
700 milliós fejlesztés 200 új munkahely „Újra indul a Barnevál”
Harangi Tibor cégvezető közölte: „jelenleg 27-en dolgoznak, de szeptemberben már 200 – 220 –an lesznek.
Ezzel együtt a korábbi konzervipari üzemben is exportképes termék elhelyezéséről folynak tárgyalások.
 

A „szép emlékek” kategóriába sorolhatók az ezredforduló körüli évek, amikor is a cég nyugdíjasai pucolt májas libát kaptak karácsonyra. (Papp József idejében).
Az „Ezüstös hajú társainkért” c. könyvben az egykori dolgozókról korábbi és mostani nyugdíjasokról is tájékozódhatunk. Antali Károlyné bemutató írásában ismerteti a Merián klub létrejöttét, történetét. E szerint 1996. január 10-én (18 éve) az egykori baromfisok: Konczos Józsefné, Tóth Sándor, Soós Ferencné, Antali Károlyné megalakították az Orosházi Nyugdíjas Egyesületen belüli Merián klubot. Az elnök Antali Károlyné lett. Felsorolja milyen klubélet, akció és rendezvény volt, valamint azt is leírja, hogy az egyesület vezetősége mindenben segítette.
 

Az viszont tény, hogy nem a Merián klubból lett „Egyesület” hanem fordítva.
Az „alapító klub elnök” nem azon fáradozott, hogyan vigye csődbe a klubot és az egyesületet a mai kivételes, áldásos helyzetünket, mint a jelenlegi klub elnök?!
Hová lett az a „jó szellem, önfeláldozás és az „igaziak” meddig tűrik a mai helyzetet?
A megújuló „Barneválhoz” joggal elvárható az egykori, akkori, nyugdíjas szellem rendbe hozása, hozzáigazítása.
 

Dr. NS

 

Gépállomástól a „LINAMÁRIG”

 

Amikor Békés megye legnagyobb ipari cégéről esett szó a legutóbbi gyopárosi évértékelőn, bizony kápráztatóak voltak a számok: a negyven milliárd forint közeli árbevétel, a kettőezer kettőszáz dolgozói létszám önmagukért beszélnek. Igaz idekapcsolódik a békéscsabai üzem is, de az orosházi részarány több mint kétharmad. Helyén való hát egy kis történeti visszatekintés.
Kicsit furcsának tűnik, de mégis igaz, hogy ezúttal a föld közeliség, az agrárium szülte a kezdetet. Ugyanis az 1945-ös földreform utáni birtokviszonyok, a nagyarányú párholdas, hektáros törpe gazdaságok zömének tulajdonosai nem rendelkeztek igavonó eszközökkel. Ezer olyan gazda volt, akik átlagosan négy hektár földel rendelkeztek.
Orosháza agráriuma a várossá alakulás (1946. I. 01.) során a Szentetornyával való egyesítéssel lett teljes. Ebben nagyértékkel bírt a gazdag „menyasszony” hozománya, mert a 19,473 hektárnak több mint 40%-át tette ki. A lakossági arány nem volt ilyen, mert Orosháza 27 ezer lakósához 4,974 Szentetornyai csatlakozott. Az összlakossági szám mutatja, hogy földből, még az agrárnépesség esetében is (52 %) alig valamivel több, mint egy hektárt jelentett. Így hát az óriási munkaerő felesleg, munkanélküliség válságos mérteket öltött és a negatív migráció néhány orosházit elvitt innét.
A környezet ez időben 1948-1949-ben a földek megmunkálása és politikailag ugyanakkor a jövő kollektivizálás okán mezőgazdasági gépbázisokat hozott létre, gépállomásokat a kormány.
Az Orosházi Állami Gépállomás az u. n. „Czeitler” telepen létesült (most a vetőmag üzem nagy beton épülete látható) a vasúti rendező közelében, 1949 májusában tíz traktorral. Az igazgatóság átellenben az u. n. Varga – lila villában – kapott helyet. A dolgozói létszám 35 fő volt. Aztán 1950 nyarán én magam is ott jártam és ott találkoztam a fiatal gépész technikussal (ifjúsági titkárral) a jövő sikeremberével, Boros Jánossal:
A közvetlen beruházási költség sajátos értékarányok következtében 200 ezer forintba került. Ez volt az, az időszak, amikor 1 kg kenyér három forint hatvan fillérbe került.
A Hoffer körmösök ezer holdakat szántottak fel – vetettek be, főleg már az új helyen, ahol később a LINAMAR is kiépült. Majd 1951-ben már 18 erőgép dolgozik.
A mezőgazdasági szövetkezetek létrejötte, a tagosítások által kialakított nagy táblák megteremtették a gépi művelés általánossá válását. Az is beigazolódott, hogy nem a gépállomásokról kell a traktorokat, majd a kombájnokat irányítani, hanem közvetlenül a termelő területeken. A TSZ -ekben a nagyüzemi táblák gyorsan létrejöttek. Már 1949 végén is volt hat TSZ, 202 taggal, 1953 telén (863 hektár). Aztán 1953 nyarára több mint a tízszerese, amit a Nagy Imre kormány politika őszre pontosan a felére csökkentett (a tagok kiléptek és a földet vitték stb.).
Ez időtől új irányt vesz a gépállomás.
Az orosháziak elsőként ismerték fel országosan és kezdeményezték a tsz-ekkel a komplex gépjavítási és karbantartási szerződéskötéseket. Ehhez új üzemcsarnokokat, munkagépeket létesítettek és kiváló szakember gárdát, műszaki vezetőket alkalmaztak, korserű üzemszervezést vezettek be. A Boros, Szabó, Ceglédi vezetői trió elindult a piacra való gyártás felé. A hatvanas években már a Clas-Dominátorhoz kukorica adaptereket gyártottak, valamint szerszámgépek felújítását és az RS-09-es traktorok szalagszerű javítását is végezték.
A hetvenes években már több mint ötszáz fős dolgozói létszám, 140 milliós termelési érték (árbevétel) az országos élmezőnyt jelentette. A többszörös „Élüzem” cím, majd a legmagasabb fokozat a „SZOT és a Minisztertanács Vörös Vándorzászló”- t négyszer is elnyerték.
Ezután, már akkor idekapcsolták a Békéscsabai Gépjavítót is.
A tótkomlósi Boros Jánost a Budapesti „ÉLGÉP” vezérigazgatójának nevezték ki. Az itthoniak pedig tovább haladtak és sikerrel. Orosházán olyan gépipari kultúra, gárda alakult ki, amely kelendőnek bizonyult a privatizációs korszakban, így lett belőle Kanadai érdekeltségű még nagyobb, még sikeresebb gépgyár – a LINAMAR.
 

Dr. N S

Egy hozzászólás a(z) “„Azok a szép (és szomorú) napok” – A mi „retrós” emlékeink” bejegyzéshez

  1. Dr. Szép Ferencné - szerint:
       

    Köszönetemet szeretném kifejezni a cikkírónak , amiért megemlékezett ill elismerte férjem erőfeszítését . Ez nagy öröm számomra , mert ha valaki tudja az én vagyok hogy mennyi erőfeszítésébe került. hogy oda juttassa a Barnevált ahová eljutott ! A cikk minden szava igaz !
    Köszönöm !!!
    Dr. Szép Ferencné

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 7 = 15

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>