OROSHÁZIAK !

A régi kórház (fotó: Somogyi Márton)

Az „Orosházi Élet” november 27-i száma adta hírül: „Mészáros János helyettes államtitkár és Dávid Zoltán polgármester avatta fel a kórház technológiai tömbjét, Dr. Duray Gergő főigazgató megállapítása: „Új korszak kezdődik a betegellátásban Orosházán.”

Ez bizony a kezdettől máig csaknem egy emberöltőnyi időszak. A kórházépítés kezdetétől és a mából visszatekintve, amikor is a nyolcvanhetedik évemet átlépve, először lettem többnapos „kórtermi lakó” Dr. Hudák János belgyógyászati osztályvezető főorvos részlegén. Így, aztán személyesen is megtapasztaltam, hogy is telnek a gyógyító hétköznapok a 204–es kórterem egyik betegeként. Az egykori emlékek és a jelen valósága késztetett egy rövid összegzésre, az alábbiak szerint.

„Az  Orosházi  Kórház (zsugorított) Krónikája”

Mindenek előtt az előzményekről :

Orosháza Egészségügye  1892 – 2000

Ezen a címen egy magas színvonalú, tudományos értékű kiadványban Dr. med. habil.  Gervain Mihály a korház akkori igazgatója, bevezetőként, rövid összegzésében a próbálkozásokat, Dr. László Elek szerepét (1892) méltatva vezet el a kiadvány megszületéséig, melynek ő maga, érdemi szerkesztője volt.

A kiadványból én is kaptam egy tiszteletpéldányt, az alábbi bejegyzéssel:

„Dr. Násztor Sándornak, akinek jelentősek az érdemei a kórház létrehozásában”

Tisztelettel:

aláírás

Ezeket csupán, azért kívántam megemlíteni, hogy nem egy külsős – tájékozatlan írja azt, amit ír.

Ugyancsak fontosnak tartom megemlíteni, hogy a kiadványban van egy írás „az Orosházi Kórház Krónikája” címen. (Dr. Tóth Géza.)

Elsősorban a kórház létesítés kezdeti eseményeiről meglehetősen hézagos, felszínes, esetenként a képtelenséget súroló sorokat olvashatunk.

Másrészt, az akkori városi személyiségi elvárásokat tükrözi és más lehetetlenségeket, hogy a város főorvosa kezdeményezte egy új négyszáz ágyas kórház felépítését?! Ezért az igazi kórház létesítési tények – személyek kihagyása durva sértés, azoknak, akik valóban érdemit tettek ezért a kórházért.

Dr. Pongrácz Gyula városi főorvos érdemei is egyértelműek, de a valóságban nem létezőket hozzákölteni, történeti hamisítás. Itt semmilyen kórház pályázati kezdeményezés nem volt. Már, csak azért sem, mert az akkori rendszer ezt kizárta. A centralizált tervgazdálkodási struktúra ezt eleve lehetetlenné tette, ami persze nem azt jelentette, hogy ha adottak voltak a lehetőségek, nem volt mód a lobbizásra és az eredetinek, akár a többszörösét is el lehetett érni.

Egyébként meg azt sem tudtuk a tervciklusban egyáltalán épül-e vidéken új kórház. Hát, miféle pályáztatási kezdeményezés van ott összehordva, amit az egyik városi tisztviselő, az illetékes vezetők tudta nélkül intézett ?!

Éppen ideje a valóságos történet – tények megismertetése.

Az akkori Orosházi Kórházról (1960)

Mint említettem, a Városi Tanács Kórháza a régi menházi épületben volt és azt egészítette ki a vasút melletti úgy nevezett  Varga (lila) Villa és később az Ady utcai (Mlinarics) részleg. Négy osztály működött 118 ágyszámmal és hatvannyolc dolgozóval, közöttük nyolc orvossal, nevek : Dr. Zelenka Lajos, Dr. Mlinarics József, Dr. Pálka Lajos, Dr. Szerényi Iván, a néporvos Dr. Sós József és mások.

Tehát, ez az a „kályha” ahonnét a valamikori állapotokból eljutunk a kompletté válásig, a mai 512 ágyas kórházig. Sőt, ha igazán a kezdetekre vizionálunk, Dr. László Elek ebbéli hitvallására: „lelkemnek álma, vágyaim netovábbja,  kórház létesítése Orosházán”.

Akkor 1950 január elsején a kiinduló pont, amikor is megkezdte működését „Orosháza Város Kórháza”, 14 ággyal. Aztán teljesebbé 1952 február 20-ával lett, amikor is a Városi Tanács határozata Dr. Székely Andor sebész főorvost kinevezte a korház igazgatójává.

Aztán jöttek, azok az ötvenes évek, a Rákosi-korszak

Ezek az idők még a legegészségesebbeket is próbára tették az összes gyötrelmeivel, különösen az agráriumban keresztül hajtott kollektivizálás sokakat sodort el az ország más vidékeire. Ezernyi orosházi családot bolygatott fel és vették a vándorbotot és kerestek új lehetőséget az ország más tájain. Ezt tetőzte be 1956 vérzivataros időszaka.

A pártállami viszonyokat felváltó várospolitika – vezetés csúcsra járatásának nevezhető az 1957-es évi városvezetési botrány. Az országos vezető lap a „Népszabadság” egész oldalas beszámolót közölt, Kékesdi Gyula tollából: „A tagság azt mondta elég volt” címen. A megyevezetés akkor úgy gondolta, hogy teljesen független, helybeli születésű, energikus, diplomás fiatalt ajánl a város élére. A városi párt testület kételyeket – kérdéseket is megfogalmazva (veteránok) megszavazta a jelöltet. Így aztán 1957 október elsején – a 29. születésnapomon – Orosháza város első embere lettem. A Pacsirta utcai városi részlegen senki nem volt, így megkerestem az udvari két kis szoba kulcsát, leporoltam az egyik íróasztalt és munkához láttam.

Sinkó Sándor tanácselnökkel neki láttunk az első és legfontosabb feladatok a mintegy kétezernyi munkanélküliséget enyhíteni. Rá egy évre az új ruhagyár üzembe helyezése előtti napokban 1958 október 16-án Tatársáncon az olajbányászok a legendás „harangos kút” környékén földgázt fakasztottak (Pf. 1 sz. kút) a jövő reménységét ajándékozták Orosházának.

Ez csábította az üvegipar vezetőit helyszín keresésre (a Celldömölki telepítést Orosházára áthozva) 1960 tavaszán. Közösen megfelelő helyet sikerült kiválasztani, ott lett az orosházi üvegipar.

Alig, hogy az üvegesek elmentek egy újabb nagy lehetőség híre hozott lázba bennünket. Dr. Pongrácz Gyula városi főorvosunk hívott, hogy a kórház igazgató irodájában valamilyen kórház-létesítési tanácskozás lesz és jó lenne ha én is részt vennék.

Hát az alábbiak jelentik a kórház igazi krónikáját!

Kórház létesítési, egyeztető tanácskozás

Ez, mint említettem, nem sokkal az üvegipari helyszín keresők látogatását követően, késő tavasszal történt. Dr. Pongrácz Gyula városi főorvosunkkal nagy izgalommal mentünk a megbeszélésre, bár sejtelmünk se volt, hogy mit is jelent ez, hogy valamilyen bővítés, vagy még komolyabb dologról lesz szó.

A helyszín

Mivel külön helyiség nem volt, így Dr. Székely Andor igazgató főorvos irodájában foglaltunk helyet. Ez a főbejárat (ma is az) melletti földszintes utcafronti épületben az udvar felől bejárattal (előszoba, titkárnő nélkül) volt elérhető. A résztvevők teljesen megtöltötték a szobát.

A résztvevők

A kórház igazgatója Dr. Székely Andor igazgató főorvos és az Egészségügyi Miniszter Dr. Dolesál Frigyes személyes megbízottja – ha jól emlékszem – Dr. Puskás osztályvezető, Frank Ferenc az MSZMP megyei osztályvezetője és Laszli Pál a Megyei Tanács elnökhelyettese, Dr. Pongrácz Gyula városi főorvos, Otlecz István a kórház párttitkára és jómagam – Násztor Sándor –  voltunk jelen.

A megbeszélés tárgya

A miniszter megbízottja közölte velünk, hogy a soros ötéves tervben a tárca, vidéken két új kórház építését tervezi, Egy 400 ágyas városi és egy 240 ágyas járási úgy nevezett „típuskórházat”.

Elmondta : mivel itt Orosháza környékén kiemelt népgazdasági jelentőségű dolgok történnek a szénhidrogén mező  feltárása és ennek nyomán friss hír, hogy üvegipari telepítés (a Celldömölkre tervezett gyár áthozása Orosházára), valamint egy nagy térség lakossági ellátása is adott, ezért a minisztérium a különleges, sajátos tényeket is alapul véve a tűz és robbanásveszélyek okán valamelyik típuskórházat itt szándékozik felépíteni. Megkérdezte a megye képviselőit, egyet értenek-e ezzel, vagy hát, mi a véleményük.

Ami, ezek után történt, arra szokták mondani, hogy megállt az a bizonyos „szúróeszköz” a levegőben. Ugyanis a megyeiek közölték: a megyei vezetés, úgy látja, Orosházán elég lenne most, ha a régi épülethez hozzákapcsolnának egy egyemeletes 100 – 120 ágyas épületet. Ugyan akkor két – három járási központban is épülnének, amolyan „kiskórházak”.

Hát ennek hallatán a miniszteri megbízott is meghökkent, én meg szó szerint kifakadtam, és, mint gazdaságföldrajzos meg is indokoltam ezt a ledegradáló elképzelést elutasítottam. Egy kis idő után a miniszteri megbízott reagált mindenre. Ha jól emlékszem, olyasféléket mondott, hogy nem volt eléggé érthető, hogy itt egy – valamelyik – új kórház épülhet, vagy semmi se épül Békésmegyében. Ezt még megtoldotta, olyasféle példával, hogy érdemi kórház az nem TűzÉp telep, hogy minden járási székhelyen kell belőle egy. Újból és laukonikusan zárt: vagy valamelyik kórház itt épül, vagy Békésmegyében semmi se épül. Döntsék hát el egyetértenek az új kórház létesítéssel, vagy nem.

Ezek után a megyeiek sem mertek kockáztatni és hozzájárultak, hogy legyen új kórház , és hát a 240 ágyas (mely a másik kettőnek, főleg a megyeszékhelyieknek esetleg még riválisává nőjék). Már majdnem a kórházi ebéd következett volna, és akkor Dr. Pongrácz Gyula bátyám odasúgta nekem: Sanyikám, hát itt ez a mostani nem járási, hanem a Városi Tanács Kórháza, és ki is van írva a táblán.

Erre én újból szót kértem és ismertettem ezt a tényt. Csend lett, egy percig a miniszteri megbízott is meglepődött, de becsületére legyen mondva, közölte: hát, akkor a négyszáz ágyas kórház épül fel Orosházán.

Ezek után egy rövid szünetet követően hozták a Böjte Pista készítette kórházi ebédet, amit azért most már megelőzhetett Dr. Pongrácz Gyula bátyánk különleges pálinka kollekciójából egy – egy kupica. Csupán érdekességként említem meg az akkori viszonyok kapcsán, hogy mit is kínáljanak az ebédre. A boltokba jó formán kétféle bor volt, a literes kövidinka („csövidinka”, utalva a kukoricás hígításra), valamint az ugyan csak literes Schiller. De, hát ekkora eseményre ilyent? Felhívtam az „Alföld Szálló” igazgató nőjét (Antalinét), hogy próbáljon néhány üveg „hosszúnyakú” bort keresni. Amit, aztán Otlecz Pista elhozott.

A fontosabb „állomások”

Az orosházi egyeztető tanácskozást követő egy évre, már  Minisztertanácsi határozat rögzítette az új orosházi kórház felépítését. Az új kórház alapkövét 1962-ben Dr. Doleschál Frigyes egészségügyi miniszter helyezte el.

A felépült kórház ünnepélyes átadására 1967 április 30-án került sor, amikor is Dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter – ünnepélyesen – felavatta az új 511 ágyas Orosházi Kórházat.

Kérésünkre a miniszter itt maradt, és másnap részt vett az akkori, hagyományos városi május elsejei ünnepségen.

Külön is meg kell említeni, hogy a helyi gyakorlatnak megfelelően a városi vezetés és vendégei a felvonulók élén haladtak, majd a központi tribünön foglaltak helyet. Meglepetésként olajbányászaink az akkor kapott tízkerekes – tíztonnás Tátra óriás darus kocsival, egy nagy csokor orgonát eresztettek le a miniszter elé, a város köszönete ként, az új kórházért, amit Ő személyesen leemelt a többmázsás csiga-kampóról, nagy taps kíséretében. Nem kellett különösebb késztetés, mert a cégek, intézmények dolgozóikat megvendégelték, nem egy pár virslivel, hanem emberes hurka – kolbász – kenyér – sör kíséretében.

A kórház – 1967. május 1-én  (fotó: Somogyi Márton)

Az új kórház beruházási költsége kilencvenhat millió forint volt. Akkoriban egy 48–50 négyzetméteres többszintes házbeli  lakás, másfélszázezer forintba került. (OTP)

A folyamatos korszerűsítések évtizedeken át folytak, amelyen belül kiemelt jelentőségűnek nevezhető, a 17 munkahelyesnek indult új szakrendelő, ami végül egy kis rásegítéssel(az orosházi Dr. Bíró Ferenc, akkori Országos Tervhivatali elnökhelyettes jóvoltából), 26 munkahelyes lett.

Mint sok más területen, úgy az egészségügyben is a korszerűsítés permanens alapkövetelmény, amit az elmúlt hónapok – hetek eseményei is igazolnak. Korábban, ennek nálunk, olyan akadályai is adódtak, hogy a megyei és főleg a megyeszékhelyi fejlesztések, minket hátrább soroltak. Az után többszöri próbálkozásra az Egészségügyi és Szociális Minisztérium 1990-ben jóváhagyott egy átfogó rekonstrukciós programot. Ez időben már Dr. Gervain Mihály vezette a kórházat.

Én magam és családom többféle módon kötődtünk a kórházhoz. Többen a kórházban dolgoztak, jó néhány kórházi ünnepségen a 35 és 40-ik évfordulón, elismeréseket vehettem át.

Kilenc nap a 204-es kórteremben

Az utóbbi két-három évben, a közéletiség zaklatottsága, az úgy nevezett „véres-kabarés” párt akciók és a nyugdíjas házi „új hullámosok” trónkövetelő szervezkedései, a korábbi rengeteg önkéntes társadalmi építők – gyarapítók, félresöprései az én egészségi stabilitásom is megzavarták. Így nemrég epehólyag gyulladást eredményeztek. Bár néhány éve egy kis arc – orr felületi operáció is adódott, de csak néhány órás ottléttel járt. Most viszont ez az „epés” zavar általános felülvizsgálatot igényelt. November 26-án, mentőt kellett hívni, bár a saját lábamat vettem igénybe, de a földszinten általános vizsgálat és kezelés után a délutáni órákban a belgyógyászat 204-es kórtermébe helyeztek el.

Dr. Kovács Irén kezelő főorvos asszony, alapos kikérdezése és az addig történt vizsgálati adatok alapján közölte velem, hogy az epehólyagban összegyűjtöttem néhány apró „drágakövet”, bár ez nem a mai világra jellemző, kincsszerzésnek nevezhető. Az Ő hozzáértő segítése és szerénysége megnyugtató és bizalomerősítő volt számomra, de sok – sok ottani betegre is.

Minden esetre, másnap dél előtt a többiekkel én is vártam a vizitet és a történetek kellemes emlékként rögzítődtek. Dr. Hudák János osztályvezető főorvos, így köszöntött, ahogy visszaidézem. Kezet nyújtott és így szólt : hát üdvözöljük nálunk Násztor úr, aki ezernyi szállal kötődik ehhez a kórházhoz. Hát, mi történt? Valami olyasfélét mondtam, hogy ez ideig még ilyesmi nem történt velem, de hát remélem, hogy ez most tisztázást nyer és én fegyelmezetten ehhez tartom magam.

A 204-es kórteremben, mint valami nagy élettükörben, felidéződtek – lejátszódtak a különféle helyekről és helyzetekből idekerültek történeteik, sorsaik és a napi élet megannyi sajátságai. Ott én voltam a korelnök. Egy szénási nálam valamivel fiatalabb, de az életben eléggé megviselt ember, ahogy a saját sorsát mesélte, a gyermek éveit, engem is vissza repített a magaméba. Ízesen sorolta, ahogy télen a disznóölés idején a konyhában a népes családkörül ülte az asztalt és a nagy tepsiből mindenkinek jutott, majd kitörölték kenyérrel az utolsó szemig. Majd a rokonával mobilon beszélgettek és várta, hogy hazatérjen, valamilyen társas helyre. Azonban másnap a folyósói sétáról visszatérve az ágyába már nem tudott befeküdni. Agyvérzés érte és reggelre örökre megpihent.

Volt, aki meglehetősen fura viszonyok – állapotok között került be és a nővérek napokon át, elképesztő amit vele – miatta véghez vittek a pelenkázás és tisztába mosogatás során, mire kezdett emberi formába kerülni. Ez bizony nem igazán normális „lebetegedési” eset és nagyon sokan semennyi pénzért sem vállalnák.

Igaz, kilenc nap nem nagy idő, de bőven elég ahhoz, hogy meg lehessen ítélni egy kórházi osztály gyógyító – kisegítő személyzetének, a helyiségek rendbetartóinak munkáját. Én csak a legnagyobb tisztelettel szólhatok erről.

Ez a kompletté vált gyógyító intézmény, belsőleg is a legkülönbözőbb szakági részlegekig, műszerezettségig és az azokat alkalmazókig, meggyőződéssel vallom, elbírja az összehasonlítást más hasonló társaikkal. A kórterem társadalmi visszapillantónak az élő hétköznapi információ dömping helyének is nevezhető. Az is tény, hogy a női kórtermekből nagyobb decibellel és aktivitással lehetett a folyósón észlelni a szobai légkőrt, de hát ez már így van.

Nálunk egy tótkomlósi, egykori hentes mester a sztorik sokaságával látott el bennünket. Megtudhattuk, hogy milyen volt annakidején Ilovszki hentes mellett tanulni, Kardoskúton a szakmát. Derültséget váltott ki, hogy a mester, már az első hetek után szólt neki: „gyerekem mond meg édesanyádnak, hogy az egyik nadrágzsebed varrja be, mert itt dolgozni kell”.

Az emeleti folyósón, csak ritkán fordult elő zajos rendellenesség. Egy esetben a folyosó vége felől hallatszott határozott rendreutasítás, valamilyen behozott ital miatt. Mármint, hogy ez nem kocsma, hanem kórház. Aztán a másik eset, valaki nem az ottani, kiosztott, kórházi gyógyszert, hanem a valahonnan behozottat akarta bevenni.

Az általánosan jellemző volt a példás rend, az időhöz kapcsolt gyógy ellátási, szoba rendi, étkezési, vagy éppen a kelési, lámpaoltási és takarítási rend.

Én ezeket tapasztaltam, vagyis nemcsak kompletté vált tárgyi feltételek, de az egész gyógyító szolgálat, szelleme is olyan, hogy a mi kórházunk elbírja az összehasonlítást más hasonló méretű – jellegű kórházakkal.

Adventi pillanatképek

Kórházi benn létem idejére esett az első advent. A nővérek odahívtak az ablakhoz, ahonnan jól látható az a magas, szép szál fenyő, amelyen fénylő szálak veszik körül a csúcsáig és minden este felragyognak. Túl rajta a futballista család kezdeményezte kápolna. Remélhetőleg betölti szerepét, bár ősztől tavaszig nem éppen betegeknek való körülmények lehetnek ott. Tehát a mi kórházunk igazi családias miliőben, szebbnél szebb fák, bokrok, parkok, virágok által körülvéve tölti be nemes feladatát.

Zárójelentés helyett

Bár azzal kezdtem, hogy a 88. évembe lépve először voltam érdemi ágyhoz kötött betege kórházunknak, azért gyógyító szolgálatának néhány éve voltam részese egy arcfelületen lévő csomó kioperálása kapcsán, de jó pár órás tartózkodás után hazasétáltam. A mostani azonban, minden tekintetben más volt és azt is elősegítette, hogy gyakorlatiasabban és meghittebben készítsek egy öszegező ismertetőt a mi kórházunkról.

Orosházi orvosi arcképcsarnok a teljesség igénye nélkül

Nemrég az Orosházi Ipartestület tartott jubileumi emlékrendezvényt, ahol az elnök Németh Béla tartott visszatekintő megemlékezést.

Az orosházi orvostársadalom hasonlóan és büszkén emlékezhet az elődökre, közöttük országosan is kiemeltekre. Csak úgy sorjáznak a nevek, akikre a nagyik, de még inkább a dédik tudnak ma már vissza vélekedni.

Hosszú a névsor a Dr. Zelenka Lajos, Dr. Mlinarics József, Dr. Pálka kajos, Dr. Szerényi Iván, vagy a néporvos Dr. Sós József-től eljutunk a tragikusan eltávozott, örökké mosolygós Dr. Antal Mihályig. Aki a legmagasabb csúcsig küzdötte fel magát  Dr. Sós József a Magyar Orvostudományi Egyetem Rektora volt és Akadémiai tagsága megvédése előtt érte a halál.

Méltó helyre került hát az 55 éve szentesített új és első négyszáz ágyas „típuskórház”.

A legutóbbi teljesen kompletté vált viszonyok és a benne történő gyógyító szolgálat, érdemi partnere a megyeszékhelyinek és csaknem teljes értékű a misszió a maga kategóriájában a hasonló intézményekhez.

Most,  mi a vonzáskörzet lakói kívánunk a kórház vezetésének, dolgozóinak további eredményes munkát, hozzá változatlanul sok türelmet és nagyon jó egészséget.

Az év végén áldásos ünnepet és reményteljes új esztendőt.

Orosháza, 2015 december

Dr. Násztor  Sándor