Idősek Világnapi ünnepség

Idősek Világnapi ünnepség

Zsúfolásig megtelt a Töhötöm utcai nyugdíjasház nagyterme október másodikán.

A városi Egyesület elnöke, Dr. Násztor Sándor, köszöntőjében hangsúlyozta a közel kilencezer idős, nyugdíjas, járadékos, a faluból lett, gazdag, város létrehozást, ezért tiszteletet érdemelnek. Javasolta, hogy a város vezetése a jóval milliárd feletti iparűzési adó bevételből egy kis „töredéket” jutasson a legidősebbeknek, a hetven év felettieknek, akik sajátjogon szemétszállítási díjat fizetnek.

Dávid Zoltán Polgármester köszöntőjében ugyancsak kiemelte az idősek érdemeit a város épülésében. Személy szerint is megemlítette Szokup Lajos és Dr. Násztor Sándor szerepét az orosházi üvegipar létrehozásában.  Mindenkinek jó egészséget és kellemes időzést kívánt, amit tapssal értékeltek a jelenlévők.

A fehér asztal mellett a pogácsás tányérokhoz a polgármesteri sütemények – rétes féleségek – is felsorakoztak, amire jól esett a gyöngyösi bor. A hangulatos nótázáshoz Kasza Béla és társa segédkezett. Majd mindenki magához vehetett egy egyesületi érdekes könyvet is, melynek „Ezüstös hajú társainkért” a címe. Emlékezetes marad a résztvevőknek ez a „bankettes”  jellegű találkozó. Kár hogy a média még csak egy fotóst se tudott küldeni.

Üdvözli az orosházi idős, nyugdíjas lakosokat az Egyesület vezetése.

A készült képek megtekinthetők a képgalériában!

Tisztelet az orosházi olajbányászoknak

Tisztelet az orosházi olajbányászoknak

A hagyományos bányásznap jegyében nálunk, Orosházán 1998. óta a Táncsics utcai emléktábla felavatásával, koszorúzással is kiegészült bányásznapi ünnepségek vannak. Ehhez méltóan másik helyszínen, az első gázkút működésbe lépése (Pf.-1-es) közelében a félévszázados évfordulón is létesült kegyeleti emlékmű, a kis „Emlékfúrótorony” felavatásával. A talapzaton a következő felirat olvasható:

„Orosháza és környéke szénhidrogén kincse
Megtalálásának 50. évfordulójára
Emelték:
Orosháza Város Önkormányzata
És a MOL Nyrt.
2008. október 16.”

Olvass tovább

Olajbányászokra emlékeztek

Olajbányászokra emlékeztek

2014. szeptember 15. 16:54 közélet szerző: Varga Diána
 
Földgázt találtak Orosháza határában – 56 éve. Ennek alkalmából elevenítették fel a múltat.
Tatársáncon, a kaszaperi úti olajos emlékműnél tartották a megemlékezést szeptember 13-án. Ezen a helyen, a “harangos kútnál” 1958 októberében földgázt találtak, 2008 óta emlékmű jelzi az utókor számára a történelmi pillanatot.

A szénhidrogén kincs megtalálásának évfordulójára emlékeztek (Fotó: Zavada Andrea)

A megemlékezésen az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete és a MOL képviselői mellett Orosháza város nevében Zalai Mihály alpolgármester és Horváth József önkormányzati képviselő vett részt. A beszédekben elhangzott: a város életében meghatározó szerepet játszott a földgáz és a kőolaj megtalálása, hiszen ez teremtette meg az orosházi ipar alapjait.

A kaszaperi úti, majd a Táncsics utcai olajos emlékműnél is elhelyezték a megemlékezés koszorúit, így emlékezve az egykori több ezer olajos dolgozóra is.

Az üveg első hírnökei Orosházán

Az üveg első hírnökei Orosházán

Úgy hozta a sors, hogy a múlt század ötvenes évei végén a lecsendesült, vihar nélküli sarkában az országnak, nálunk Orosházán valami megmozdult.

Először Tatársáncon – környékén dübörögve tört fel a kincset érő földgáz 1958 októberében. Vele egyidőben már beindulás előtt állt Orosháza első, egész éven át üzemelő igazi gyára, a ruhagyár. Az óriási méretű munkanélküliség oldásában a helyhez kötött, nehéz sorsú asszonyok kenyérkeresethez jutása, az ötszáz új munkalehetőség önmagáért beszélt. Azonban a sok száz férfi helyi foglalkoztatása volt itt a legnagyobb tehertétel és Tatársánc valós reményt ígért. Azonban a remény valósággá érlelődése, mint később kiderült, minden várakozásunkat is felülmúlta.

Olvass tovább