Vendégeink voltak a „Bohócdoktorok”

27
január2017

Tárgy: „Bohócdoktorok” látogatása Orosházán

Pénzügyi támogató: Békés Megyei Önkormányzat

Támogatott szervezet: Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete

Támogatási cél: Bohócdoktorok orosházi látogatásával kapcsolatos szervezési, vendéglátási, feladatok  pénzügyi támogatása

 

A látogatás előzményei, beszámoló az eseményről

A „Bohócdoktorok” tevékenysége ismert volt tagságunk többsége előtt, de újdonság volt  számunkra, hogy orosházi tagja is van a csoportnak. Ezért is döntöttünk úgy, hogy tervezett látogatásukat szervezéssel, propagandával, szerény vendéglátással próbáljuk elősegíteni.

Segédkeztünk a program szervezésben, a helyszínek, szállás ügyintézésében és a tíz fős csoportot meghívtuk a Nyugdíjas Ház-ba egy családias orosházi villás reggelire. Elkészíttettük a plakátokat, ezek terjesztésében vettünk részt, segítettünk szponzorok biztosításában, részt vettünk a csoport nyilvános előadásán, közönségtalálkozóján.

Számunkra a legemlékezetesebb esemény természetesen az volt, hogy vendégül láthattuk a csoportot a Nyugdíjas Házban és egy bensőséges, baráti találkozó keretében fogyasztottunk el egy finom, bőséges reggelit, amit a nyugdíjas nagymamák jó szívvel készítettek el.

A „Bohócdoktorok” meglátogatták a Kórház  gyermekosztályát, ajándékokat és jó kedvet vittek a kis betegeknek. Szintén nagy élményt jelentett a Vadvirág Esély klubnál tett látogatásuk

A Petőfi Művelődési Központban egy vidám bohócelőadást és közönségtalálkozót tartottak a gyerekeknek.

Búcsúzóul jelentős számú „cipős doboz” ajándékot adtak át számunkra, hogy az általunk jónak látott helyekre juttassuk el. A különböző korosztályoknak összeállított, szépen elkészített csomagokat a Családok Átmeneti Otthonába és a helyi Karitász szervezethez továbbítottuk.

Városnézés és Gyopároson fürdőlátogatás is belefért a programba, melynek végén a „Bohócdoktorok”  csoportja elismerően mondott köszönetet az orosházi programért. Viszontlátással köszöntünk el, mivel már szervezés alatt van a következő orosházi látogatásuk.

Városunkban a lakosság körében ismert esemény volt a szereplésük, a helyi média (Oros-Cafe hírportál, Orosházi Élet hetilap és az Orosházi TV) mellett a megyei hírlap is beszámolt az eseményről.

 

A készült képek megtekinthetők a képgalériában!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 2 = 5

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>