Az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének Linamar (Mezőgép) csoportja december utolsó napjaiban tartotta évzáró beszámolóját és kiskarácsonyi ebédjét, itt a Nyugdíjasházban. Böde Sándor a csoport vezetője beszámolt a 2013-as év történéseiről, rendezvényeiről: Ez az év bővelkedett eseményekben gazdag rendezvényekkel és kirándulásokkal bel- és külföldön egyaránt:
Már hagyomány, hogy az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete, a Töhötöm u 46 sz. alatti nyugdíjasház közösségei megrendezik a maguk „kiskarácsonyi” ünnepségét.
A most zárult meghitt és méltó eseményeken, az ünnepi műsorokon, – összesen hét alkalommal – több mint háromszázan voltak jelen.A legtöbben (nyolcvanan) a Merian klub ünnepségén vettek részt, ahol a köszöntő Verrasztó Istvánné volt. Ezek egyben az évzárás, a jövő évi felkészülés alkalmát is jelentették. Egyben igazolásai is azoknak, hogy az összefogás, és a HÁZ adta lehetőségek példaértékűek. Mindez igazolja a civiltörvényi átalakulás szándékát, aminek bizonysága az új „Alapszabály-tervezet” vezetőségi jóváhagyása.
Az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének MERIÁN klubcsoportja 2013 december 11-én tartotta hagyományos karácsonyi összejövetelét. Verasztó Istvánné üdvözölte a megjelenteket, ezt követően virágcsokorral és ajándékkal köszöntötték a csoport egyik alapító tagját Konczos Józsefnét 90. születésnapja alkalmából.
Eötvös Józsefre emlékeztek a Töhötöm utcai nyugdíjasházban
Születésének 200. évfordulóján a nagyszámú érdeklődő előtt Dr. Szabó Ferenc történész Orosháza Díszpolgára tartott magas szintű és élmény gazdag ismertetőt. Külön is kitért a kiváló nagy egyéniség több mint egy évtizedes itteni – Szentetornyai tartózkodásáról, kötődéséről és a magyar népoktatás megvalósításáról. A progresszió kiváló képviselője irodalmi alkotásaiban és közéleti szereplésében felbecsülhetetlen értékű.