A Nőket köszöntötték

A Nőket köszöntötték

A Nőket Köszöntötték az Orosházi Nyugdíjasházban.

Az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete tizenhatodik alkalommal köszöntötte hölgy tagjait a Töhötöm utcai székházban, a nemzetközi nőnapon.

A megjelent több mint másfélszáz résztvevőt Dr. Násztor Sándor elnök üdvözölte. Külön is szólt a nagy – és déd – mamákról, akik igazán soha sem lehetnek kényelmesen pihenő nyugdíjasok. Hiszen a családjaik sorsában osztozva igyekeznek azokon segíteni. Köszöntötte az ünnepség résztvevőit Dr. Dancsó József Orosháza polgármestere is. Jó kívánságait, elismerő tapssal viszonozták az ünnepségen résztvevők.
Ezt követően az egyesület férfi tagjai ajándékkal kedveskedtek a hölgyeknek, majd a „Desszert Trió” szép és látványos műsorral kápráztatta el a jelenlévőket.

Az ünnepi hangulat magával ragadta a többséget és a dalos – táncos együttlét, sokáig emlékezetes marad számukra, oldva a nehéz, gondterhes hétköznapokat.

A készült képek megtekinthetők a képgalériában!

Életút

Életút

Pályázat

83 év, 2 évszázadon át

Kezembe került a pályázati felhívás az életútról, emlékezetes történetekről, és azon gondolkodtam, hogy megpróbálom megírni életem történetét, amire és ahogy visszaemlékszem

Olvass tovább

Évzárás a Töhötöm utcai nyugdíjasházban

Évzárás a Töhötöm utcai nyugdíjasházban

Az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete a napokban, Dr. Násztor Sándor elnök előterjesztése alapján összegezte az elmúlt év főbb történéseit és körvonalazta tennivalóit a várható új civil törvény figyelembevételével.
Tények igazolják, hogy az Egyesület fennállása tizenhetedik évében a legsikeresebb esztendőt zárja. Az Önkéntes alapon működtetett „HÁZ”, az „orosházi modell” amegyében is egyedül álló. Az Egyesületen belüli közösségek (klubok, baráti körök, csoportok) és a szerteágazó közhasznúsági tevékenység és ezek során a havi másfél ezres idősforgalom önmagáért beszél. Az állandóan növekvő taglétszám közelíti a fél ezret. A házon belüli sokféle közösségi programok, jószolgálati lehetőségek, különösen az egészségmegőrzés terén (vérnyomásmérés, bioptron-lámpázás, gyógytorna – gyógy masszázs és a segédeszközök: masszázsfotelek, szobakerékpár, futópad, stb.) százak örömére szolgál. Ezt egészíti ki az év folyamán, mintegy tucatnyi belföldi-külföldi kirándulás.

Olvass tovább

ÜVEG ÜVEG ÜVEG ÜVEG ÜVEG

ÜVEG ÜVEG ÜVEG ÜVEG ÜVEG

Tisztelt érdeklődő!

Ön az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete honlapját-, hírportálját nézi, olvassa.

Ezáltal megismerhet egy képes kiadványt:

„Ötvenéves az orosházi üveg – az orosházi üvegipar rövid krónikája” c.

Olvass tovább